kilenctizenegy Creative Commons License 2009.05.04 0 0 2001

"Tehát eddig - 130-ig semmiféle keresztény vagy zsidó zarándoklat nem létezhetett és nem is létezett, mivel Jeruzsálem tiltott területnek számított, és az maradt még egy ideig."

 

Nem pontosak az ismereteid. Az év egy meghatározott napján felengedték a zsidókat a Templomhegyre, de csak napkeltétől napszálltáig tartózkodhattak ott, nem vihettek magukkal ételt és vizet, nem beszélhettek a helyiekkel és nem fogadhattak el tőlük semmit.

 

Ezt én zarándoklatnak tekintem. Hogy ezek között a zsidók között keresztények is lehettek, az kizárólag az én spekulációm. A keresztények ebben az időben a külvilág szemében mindenképpen zsidónak számítottak.  

 

Nem tudom pontosan, mettől meddig volt érvényben ez a tilalom, de a keresztény időkben már feloldották, mert Jeruzsálem gazdaságilag kezdett erősen hanyatlani, viszont a politika nem engedhette volna meg, hogy elnéptelenedjen, mert ideológiai szempontból fontos hely volt.

Előzmény: szferi82 (2000)