Egy vezető lapban megjelentetendő publicisztikába kell anyag. Tartalom, tapasztalat, netán egy fontos hír elemzése... sok minden lehet ez. De egy álmos tranzitban tett jelentéktelen megfigyelések nem képezhetik egy jelentős olvasótábornak szánt közlés tárgyát. Vékony, snassz, "kevés", ahogy zord szerkesztők mondták régebben, ma már nem mondják, bár továbbra is zordak.

az indiainak tűnő büfés kiszolgál, aztán leül, hogy elmajszoljon egy szendvicset.

Milyen mondat ez? A büfés  kiszolgál - óriási újdonság. Aztán leül. Mit csináljon szegényke? Miért ne ülhetne le? Ha állva majszolna, jobb lenne a világ és a válság is megtorpanna? Ha keresztrejtvényt fejtene, abból az derülne ki, hogy a német munkásosztály nem adja fel a harcot?

Üres mondat, tartalékmondat, vattamondat.

De ma már elegendő "tartalom", hogy az indiainak tűnő büfés beleharap a szendvicsébe. Mi ebben az újdonság? Harminc éve legalább, hogy Nyugat-Európa tetszőleges pontján bevándorlókat látunk élni, dolgozni. Már nálunk is, szép számmal. És a legszebb az egészben, hogy nagyon könnyen megeshet, hogy az unott büfés német, egy többgenerációs bevándorló család sarja harap válságsújtottan keserű szendvicsébe a frankfurti tranzit földi poklában.