A baloldal folyamatos kommunikációs lépéshátránya érthetetlen.

A hagyományos kommunikációs paradigmában érthetetlen, de az általam javasolt paradigmában, amelynek " publicisztika nyelvi fordulata" nevet adtam, nem az. Amiképpen nem megválaszolhatatlan az úgynevezett örök kérdés is, amelyet mostanában  éppen Karátson Gábor vetett fel Gimes Miklós kapcsán, aza hogy "hogyhogy nem látták az igazságot és elhihetjük-e nekik, hogy nem látták"...

De most csak az előbbiről.

A baloldal és főleg a balliberálisok kommunikációs lépéshátránya egyszerűen abból a tényből származik, hogy meg voltak győződve arról, hogy alapvetően, a felszín füllentésein túl, igazuk van, és tisztességesek, valamilyen morális és történelmi értelemben, és hogy ez a tény, márminthogy igazuk van és tisztességesek, valamilyen mágikus módon segítségükre lesz és szerepet fog játszani a kommunikációs csörték megnyerésében.  Egsszóval, pancserság, és még csak nem is a  tisztesség pancsersága.

Azaz a kommunikációjuk egyfajta naiv és árnyalatlan, materiális megközelítés, amin nem ürtött rést az a tény, hogy a kommunikáció nem közvetlenül az igazságról szól (ami nem azt jelenti , hogy szükségszerűen hazudni kell benne, hanem azt, hogy az igazság vagy a koherencia közvetlenül nem játszik benne szerepet, szóval hogy sajátos műfaj a maga sajátos koreográfiáival) hanem leképezések, narratívák, azaz szövegtestek.

Eközben meg az ellenoldal pontosan tudja önmagáról, hogy narratívákat gyárt, hogy narratívákat kell gyártania, amelyek polemikusan állnak szemben az előzőekével, és diadalmasan, kajánul vagy gátlástalanul kontrázzák amazok naiv és önhitt merev és hatástalan szövegeit.