Shakespeare a színházhoz igazította világképét, hiszen mi máshoz is igazíthatta volna. Az vollt az ő világa, ott volt otthonos.

Szerintem az élet nem színház, hanem poker. Élete elején mindenki kap két lapot: géneket, családi körülményeket, a helyet, ahova születik, jó vagy rossz tanárt, szóval ezekkel indul neki a játszmának, és utána bizony már csak nagy-nagy szerencsével változtathat rajta, vagy csak rendkívüli balszerencsével ronthatja el. Hétmilliárd emberből hat és fél semmiféle "szerepet" nem játszik, még kevésbé váltogatja ezeket, hanem csak lejátssza a neki rendelt partit.

Lehet kicsit kombinálni, lehet blöffölni, lehet számolgatni, checkolni, emelni, megadni, pár kört kihagyni, veszteséggel felállnni, lehet közben szövegelni, hogy megtéveszd a másikat, de a játszmát mégis az fogja eldönteni, hogy a szerencse mit adott a kezedbe induláskor, és milyen további öt lapot borít az asztalra és milyen sorrendben.

Amikor elfogynak a zsetonjai, az illető meghal, és az asztalhoz beül egy kezdő.