Irgalom a lelki szegények iránt
Szubjektív lezárás Babarczy Eszter főrenddel

 

Az exkluzív interjú 3. része

- Az Esti Kurír olvasói biztosan szeretnék tudni azt is, hogy milyen a magánélete az ünnepelt celebritásnak. Hogyan telnek a napjai ebben a hatalmas palotában?

 

- Először is, rengeteget alszom, ami a  lét fő titka és a legjobb időtöltés. Tíz körül kelek, és délig a napi sminkemet készítem, melyet majd az ebédhez veszek fel, attól függően, hogy egyedül étkezem-e vagy jönnek hozzám vendégek. Ez mindig bizsergető 

szellemi izgalmat okoz, hiszen más álarcot öltök, ha a császári ház valamelyik tagja tisztel meg látogatásával, és megint mást, ha a rend vagy a lovagi osztály ül az asztalomhoz. Ha magam vagyok, egy ízléses halotti tikfaálarcot viselek, amit guayanai külbirtokunkról hozattam, viszont császári alkalmakkor

már aranymaszk illendő, ezt a Mediciek gyűjteményének konfiskálásakor szereztem.

Ha viszont Verebes vagy Almási jön, akkor szabadjára engedhetem a fantáziámat, és ők is mindig meglepnek valamilyen újítással, István például legutóbb katalán csengettyűket szerelt a tolószékére és annak vidám

zsibongásával gördült be. Már több, mint háromszáz kiló szegénykém, de kedélye töretlen.

 

- Ki főz a háznál?

 

- Senki. Mindig hozatok. Legtöbbször a császári és királyi Gundelből, az úgyis itt van közel, vagy a birodalmi Hungária kávéházból, a vendégtől is függően.

 

- Akkor tehát délután, este dolgozik...

 

- Ebéd után átnézem a kaszárnyák jelentéseit, rendeleteket alkotok, kegyelmi kérvényeket mérlegelek, fejlesztési terveket hagyok jóvá vagy küldök vissza megfontolásra.  Tegnap végeztem az új észak-szibériai kaszárnyahálózat áttekintésével, amelyet GULAG-nak fogunk nevezni, ez Gecik Uralmát Letörő

Anti-Gecik rövidítése, és ma reggel megjött a lézertávirat is, hogy némi elektrosokkos rábeszélés után ifj. V. Putyin elvállalta az intézmény vezetését.

 

- Mintha egyszer már lett volna valami ilyesmi... Gulag.

 

- Az egy kupleráj volt ehhez képest. A magyar kaszárnyarendszer világszerte bevált, helyőrségeink mindenütt népszerűek. Mostanában csak a hispánok nyugtalankodnak kicsit. Amióta egybevontuk Spanyolországot, Portugáliát és  Andorrát, olykor oda kellett csördíteni, de néhány sortűzzel megerősítettem Cser-Palkovics főispán pozícióját. Mára már megszokták, hogy a Plaza de Toros-on kivénhedt magyar

liberális írókat vezetnek fel a matador elé, ami pár éve még elképzelhetetlen lett

volna.
 
- Voltak korábban panaszok Germániából is...  

 

- Szerencsére már azon is túljutottunk. Mindenesetre a lelkiismeretem tiszta, mert jóelőre jeleztem Németh Zsolt birodalomügyi főkegyúrnak, hogy nem bölcs ötlet helyi embert, Angela Merkelt megtenni alkirálynak, és sajnos igazam is lett. A németek elslamposodtak, morogtak a csajkarendszerre, szervezkedni kezdtek a gyárakban, megjelent a szamizdat... A stuttgarti Széles Gábor Motowerke például a balliberális agitáció kígyófészke lett, ahol ebédszünetben Gadamert olvastak röplapokról. Kénytelen voltam Kövér birodalmi marsallt

kivezényelni, aki aztán gyorsan rendet is csinált.

 

- Jut-e ideje a felelősségteljes világmunka mellett a kultúrára, művészetekre?
 
- Az este a kultúráé, ebben sosem engedek kivételt. Rengeteg hologramot nézek, főként színházat, de figyelek arra is, hogy az előadás rendes időben véget érjen, hogy az emberek még a kijárási tilalom előtt biztonságban hazaérhessenek kaszárnyáikba. A múltkor kénytelen voltam félbeszakíttatni az

Világnemzeti Színház Hamletjét, mert háromnegyed nyolckor még csak a koponyánál tartottak. Így a kultúra számomra egyben munka is.

 

- Hogy vált be az a rendelete, hogy minden színházban ugyanazt játsszák?

 

- Elsőre a szokott értelmiségi értetlenkedést váltotta ki, de a közönség hamar rájött, hogy ez áttekinthetőbb rendszer. Megszűnt az a zavaros összevisszaság, ami a színházi életet korábban jellemezte, az a rémes kupleráj, hogy itt ezt adták, ott meg azt, az egyiket hétfőn, a másikat pénteken, de most az emberek már jobban be tudják osztani az erre engedélyezett időkvótájukat. Ha rend van az országban, legyen rend a színházakban is, nekem ez az elvem.

 

- Tavaly állt elő az "Egy a színház, egy a színpad" ötletével. Hogy áll a terv?

 

- Jól, bár ebben kemény vitáim voltak Schwajda kamarás úrral. Végül az elemi logika és a gazdasági pragmatizmus győzött, hiszen ha mindenütt ugyanazt kell előadni, akkor mi szükség van több színházra? Érveim hatására Eperjes és Balázs birodalmi direktor urak is mellém álltak, sőt, még a megfellebbezhetetlen

tekintélyű Cseke Pétert is meg tudtam nyerni az elgondolásnak, és ezzel a kérdés végleg eldőlt.

 

- Visszatérve a hétköznapokra, nem nagyon üres ez a hatalmas ház? A személyzet hány tagú?

 

- Egyetlen emberem van, aki Önt lekísérte. Ő a  mindenesem, több, mint 25 éve szolgál hűségesen. Érdekes a  története... valamikor, a század elején nagy gyűlölettel volt irántam, és ennek az internetre irogatva hangot is adott, rengeteg ostobaságot és kielégületlen haragot hordva össze ellenem,

vad összevisszaságban. Aztán évekig nem hallottam felőle, csak annyit, hogy teljesen lezüllött, jött olyan hír is, hogy atonavonat alá vetette magát Tápiószecsőnél, és szétszabdalt testrészei azt kiabálták: "Dögöljön meg Babarczy". Sok idő telt el ezután, és egy este megcsörrent a csengő. Amikor ajtót nyitottam, egy lepukkadt, toprongyos alakot pillantottam meg, aki akadozó

szavakkal munkát és fedelet keresett. Ez cseresznyevirágzás idején történt, tehát jókedvemben talált. Beengedtem, és pár perc alatt megegyeztünk. Sok terhet levett a vállamról, például amikor március 15-én hagyományosan felvontak az állami árbocra, mindig utánam mászott és megitatott  vagy szorosabbra húzta a fűzőmet. Egyszer zuhant csak le a szédítő magasságból, de szerencsére kormányőrökre esett és csak pár embert nyomorított meg. Így peregtek az évek, és még csak nem is  sejtettem, hogy ki ő valójában.

 

- De csak nem?

 

- Na de hadd mondom végig. Mindaddig így volt, amíg egy lusta délután, miközben ő az angol királynőtől elkobzott welsh corgik piszkát takarította fel a kertben, én éppen akkor lezártam az atlantai laktanyaalapítás dossziéját és unalmamban, valami hirtelen rámtört kíváncsiságtól vezetve bekukkantottam a

hálókamrájába, a főlépcső alatt. A fülke sivár volt, mindössze egyetlen személyes tárgy ékesítette; egy üvegezett keretbe foglalt szakadt bokszeralsó, fura és kifakult mintázattal, semmi több. És még egy hatalmas tabló, egy parafalapra gombostűkkel feltűzdelt cikkgyűjtemény, olyasmi, amit régen a krimikben láthattunk, amikor  a sorozatgyilkos gyűjtögeti az anyagokat következő áldozatáról, vagy az amerikai elnökről, aki ellen merényletet tervez. Megjegyzem, mióta mi vagyunk ott, ez

nem fordulhat elő... Naszóval, minden cikk rólam szólt, egykori írások és interjúk, amiket már rég elfeledtem, egy megsárgult fotó, amelyen az akkor még favorit Fletó versenylóval  vagyok látható meg valami órával, amire már nem emlékszem, aztán egy celluxszal összeragasztgatott 2006-os turftikett, ahol a

Fletó van megjelölve befutónak, szóval mindenféle limlom, de csakis rólam vagy velem kapcsolatosan. Akkor hökkentem rá, hogy kivel van dolgom.

 

- És? Szóvá tette?

 

- Sosem. Miért tettem volna? Egyrészt kiváló munkaerő, mesterien bánik a slaggal, bár gyakran rá kellett pirítanom, hogy a kutyapiszkot ne veresse bele a fűbe, hanem szépen kaparja össze, de erről a mániájáról valahogy nem tud leszokni. Azt mondja, élvezi, ahogy a vízsugár szétcsapja a szart és a fű

lassan felszívja ezt a barnás-morzsás lét, szóval végül ráhagytam. Miért fosszam meg ettől az élvezettől? Hiszen szépen gondozza a cseresznyefáimat, és még munkabért sem kér, csak kosztot és kvártélyt... nem volt tehát okom szóba hozni a múltat. Néhanapján még be-bekukkantok a kamrájába, és azt látom, hogy a cikkeket átrendezi, folyton váltogatja, ide-oda pakolja, de a tartalom változatlan: én. Ugyanazt az anyagot rendezgeti összevissza üres óráiban, évtizedek óta. Semmi újat nem tesz hozzá és nem vesz el, valahogy megakadt úgy 2009/10 táján.

 

- Bizarr történet. Mi vezette Önt? Szánalom?

 

- Valami olyasmi. Irgalom. Be akart kerülni az életembe, és ez sikerült neki. Beférkőzött a körömbe, olykor talán megleshet, ahogy fürdök  vagy a plazmalézeres vaginatisztítót használom, és így az élete kerek és beteljesedett lett. Örülök, hogy jót tehettem vele, hiszen egész életemet az elesettek iránti

felelősségtudat vezérelte.

 

***

 

Udvariasan megköszönöm a beszélgetést, a hercegnő csönget és belép az őszlakáj. Most már kíváncsian mérem végig, de házigazdám leírása pontos volt, nincs mit hozzátennem. Udvariasan mutatja az utat a légiparkolóhoz, és amíg

surrogva ereszkedik le a vákuumlépcső, halkan megszólal.

 

- Bocsásson meg uram, de néhány mondat akaratlanul is megütötte a fülemet, ahogy úrnőmmel beszélgetett. Szeretném ha tudná: a világ legboldogabb embere áll most Ön előtt.

 

Nincs erre szavam, torkomat a meghatottság szorongatja. Ahogy chopperem felemelkedik, egy keserű könnyektől áztatott barázdált arc lesz egyre kisebb látómezőm horizontján.