bhagavan Creative Commons License 2009.04.22 0 0 2335

Azt, hogy Isten mit vár el, és mit nem azt sem te sem én nem tudhatom.

Ahhoz erkölcsi, morális és etikai értékrendem legyen nem kell vallásosnak lennem.

Vannak elkézelések, melyek valami keresztény értékrendre hivatkoznak, amit átjár a fariezusi szeretet valósága.

Szerintem egy Isten van. És túl sok vallás.

A két későbbi egyistenhit(monoteizmus) birodalmi szinten jött létre, birodalmi érdekeket szolgálva, holott a zsidók törzsi istenképéből fakad.

Az, hogy a zsidók Istene csaknem 6,000 éven át megmaradt az csupán a zsidó nép történelméből fakad, miközben a törzsi isteneit csaknem minden nép elveszítette - leginkább - Európában.

A Buddhizmusban a Négy Nemes Igazság az életvitel alaptörvénye.

Buddha tanainak összefoglalója a "Négy Nemes Igazság":

(1) a lét szenvedés (dukkha),

(2) a szenvedés oka a vágy (tanha),

(3) a szenvedés megszüntetésének az útja a vágy kialvása (nirvána),

(4) ennek gyakorlati megvalósítása pedig a Nemes Nyolcas Ösvény (magga), amelynek elemei (helyes felismerés, gondolkodás, beszéd, cselekvés, életmód, igyekezet, elmélkedés és elmélyedés) egyrészt alapvető erkölcsi szabályok betartására szólítanak fel (szílá), másrészt bölcsességre nevelnek (pannyá), harmadrészt a tudat meditatív iskolázásához mutatnak utat (szamádhi).

A buddhista meditáció (szamádhi) eredménye annak a felismerése, hogy a hétköznapi értelemben vett személyiség csak változó elemek múló összjátéka (aniccsá), illúziója vagy varázslata (májá).

A "nincs én" (anatta) felismerésével érhető el a teljes vágytalanság és befolyásolatlanság állapota.(fa nincs én, nincs "enyém") Ez a tudatállapot a karma hatályán kívül esik: nincs mit megtorolnia vagy megjutalmaznia, mert már nem létezik, akin ezt tehetné, tehát nem kényszerítheti a tudatot újabb testetöltésre és szenvedésteli életekre.

Amint látható, ez tiszta filozófia.

Vallás tekintetében Isvarához(Istenhez) való viszonyunkban találunk válaszokat.

Istenképünk azonban a numinózum tartalmi kivetítése, lelki(pszichikai) szükségszerűség, miközben az értelem fényében az elme felefedezi Isten valóságát.

(ez már nem buddhista filozófia)

 

Előzmény: Törölt nick (2333)