A válságkezelő
Torkos Matild

Bajnai Gordon tegnap nemzetközi sajtótájékoztatón ismertette programját, amelyről mindjárt az elején igyekezett leszögezni, hogy az nem kormányprogram, csupán a válságkezelés, a cselekvés programja. A cselekvés szót többször is hangoztatta Bajnai. A megszorítás kifejezést pedig kerülte, mint a forró kását. Ehelyett lemondásról beszélt, no, nem a sajátjáról, hanem a bérből és fizetésből élők, a családok és a nyugdíjasok lemondásáról, áldozatvállalásáról.

Annyira igyekezett pozitív kicsengésű szavakkal helyettesíteni a rossz érzést kiváltókat, hogy még a magyar gazdaság várható, 5,5–6 százalékos visszaesését is mínusz 5,5–6 százalékos növekedésnek mondta. A családi pótlék összegének befagyasztásáról, a tizenharmadik havi nyugdíj eltörléséről, a gyes és a gyed idejének megkurtításáról beszélt a kormányfő, amikor „lemondásainkat” ecsetelte, míg az állami vezetők szolidaritásaként említette, hogy „lemondanak” fizetésük tizenöt százalékáról. Bajnai lemondást és szolidaritást kért mindenkitől, cserébe kilábalást és növekedést ígért, amelynek következtében az ország talpra állhat. És növekedhet! Mert növekedés nélkül nincs kilábalás! És lesz adócsökkentés is. Mintha a Fideszt hallanánk. Csakhogy Bajnai inkább csak adóátrendezést hajt végre. Kicsit sárga, kicsit savanyú… Sokkal inkább kedvez a tőketulajdonosoknak, akiktől a munkahelyteremtést várja a kormány, mint azoknak, akik csupán munkaerejüket képesek a piacra vinni.

Az újdonsült kormányfő lámpalázzal küszködő szigorlatozó diákként mondta fel a szocialisták és szabad demokraták paktumának köszönhető alkalmi kormánykoalíció zavaros „cselekvési” programját; azoknál a pontoknál, politikai szólamoknál bizonytalanodott el – sokszor kisfiúsan szégyenlősen – a hangja, ahol tanult közgazdászként, jobb sorsra érdemes értelmiségiként, maga is érezte, hogy hamis és álságos. Hiszen ha most másfél millió embernek nincs munkája, és ha a válságkezelő programnak is az a célja, hogy a jelenlegi munkahelyeket megőrizze, akkor vajon miként lehet célul kitűzni, hogy a kisgyermekes anyukákat minél előbb visszakényszerítsék a munkába, a nyugdíjkorhatárt pedig kiterjesztenék akkor, amikor jelenleg rengeteg – és egyre több – embernek nincs munkája? Aki a bölcsődék építésével és az óvodai férőhelyek bővítésével akarja megoldani a kisgyermekes anyák dolgoztatását, adófizető állapotba hozását, az nincs tisztában azzal, hogy mennyibe kerül az államnak egy bölcsődei férőhely létrehozása és finanszírozása, mint ahogy azzal sincs tisztában, mennyit emészt fel egy fiatal pályakezdő nő keresetéből a munkába járás, a bölcsődei, óvodai térítési díj költsége. A leleményes Bajnai a táppénzt is két lépcsőben csökkentené a jelenlegi hetven százalékról ötvenre, amikor már most is kevesen veszik igénybe a betegszabadságot, mert féltik a munkahelyüket. A kormányfő pontosan tudja, hogy a bérből és fizetésből élők hány százaléka tartozik az alacsony fizetésűek kategóriájába, így azt is tudja, hogy ebből a táppénzből nem tudják majd kifizetni a rezsit, nem tudják megvenni a gyógyszert, befizetni a napközit.

Bajnai megszorításokat tartalmazó csomagja a gyermekeket nevelő családokra, a nyugdíjasokra, a betegekre, a bérből és fizetésből élőkre rakja a legtöbb terhet. A tehetősektől, a gazdagoktól csupán szolidaritást, átmenetileg egy kicsivel több adóbefizetést vár. Ez nem egy baloldali párt programja. Ez egy nyers kizsákmányoló program, amely a magyar polgárok túlnyomó többségének sérti az alapvető érdekeit. Ez egy népnyúzó program. Pontosan olyan, amilyet egy olyan ember vállal, aki már egyszer megmutatta, milyen érzéketlen tud lenni a kétkezi dolgozókkal, a becsapott és tönkretett libatenyésztőkkel, ha megbízói gazdasági érdekei úgy kívánják.