Túl, túl, messze túl...

Mint megtanulhattuk e topikban, az alárendelt bétahím bokszeralsósokból 12 egy tucat. Pékek esetében lehet 13 is. Nekik mondja monoton kedvességgel, megjátszott együttérzéssel az elmeorvos, hogy: "Menjen szépen haza nyugodtan, özvegy Savanyúné, nincsen magának semmi baja, majd felírok valamit, és ha csak lehet, ne nagyon menjen emberek közé, sőt, egyáltalán ne menjen, és otthon is inkább a spájz valamelyik polcát takarítsa le és azon feküdjön, amennyit csak bír. Gázhoz, villanyhoz ne nyúljon, tévét-rádiót kapcsolja le, a fürdőkádat messzire kerülje el, az éles tárgyakat szedje össze és dobja ki, a telefont se vegye fel, inkább húzza ki a falból, és akkor nem lesz semmi baj, elélhet akár száz évig."

Özvegy Savanyúné nem szed áldozatokat, nem is tudhat, mert a tápláléklánc legalján tekereg. Amit összekapar az erősebbek után megmaradt hulladékból, azt hányja vissza és falja fel újra. Közben arról vizionál, hogy mindenki (tizenkettő egy tucatban +1) őt akarja megölni, sőt! Megöletni! Így nyer magának némi tartást, mert hiszen ezek a képzetek fontosságérzetet kölcsönöznek. Akit meg akarnak öletni, az nem lehet akárki, az egy Evo Morales vagy egy Anwar Szadat, legalább.

Ezzel, ilyesmikkel álmodja fel magát a komoly ragadozók szintjére, ahol nagysörényű esterházyk, rettegett nádasok és élethabzsoló verebesek lustálkodnak a forró déli melegben, szemüket a szerte legelésző babarczykon pihentetve jólesőn és lomhán pislantva, és de jó lenne köztük fetrengeni a baobabfa árnyékában (Hej, ha egyszer én is köztetek lehetnék, szép magyar vitézek, aranyos leventék ....) - de nem lehet! Bújni kell, mert amott egy veszedelmes cinke közeleg, aki egy csippentéssel felfalhatja, emerről pedig egy házityúk jön kapirgálva, aki bármikor kifordíthatja hősünket a poros talajból...