A legbosszantóbb az volt, amikor - a piszok! - fordított a lapon, pedig még nem végeztem a hátoldal elolvasásával.

Egy szövegbe valóban minden további nélkül BELE lehet olvasni (némelyik nem is érdemel többet).

Elkezded, megunod: beleolvastál. Egy téged érdeklő részt tekintettél csak meg: beleolvastál. Valamiért abba kellett hagyni az olvasást: tehát beleolvastál, de félre kell tenned és majd folytatod.

A szöveget (újságot, könyvet, internetes topikot) ÁTolvasni is lehet: eljutsz a végére, de a részeket nem azonos intenzitással vagy figyelemmel fogadod be, némelyiket át is ugrod, kihagyod, mert nem érdekelnek, nem fontosak.

Egy szöveget KIolvasni is lehet: eljutsz az elejétől a végéig, és - tetszéstől függetlenül - az EGÉSZET befogadtad és képes vagy kritikai elemzés alá vonni. Ezzel nem azonos értékű, ha VÉGIGolvasod, eljutsz az elejétől a végéig, de értelmezéséig már nem.

ÚJRAolvasni is lehet, amikor a már megismert szöveget talán még intenzívebben fogadod be, mint elsőre, mert felismered addig nem látott erényeit vagy mert a téma valamiért fontossá, aktuálissá vált.

FELolvasni is lehet, akár úgy, hogy közben értelmezed a tartalmat magadnak is, nem csak közönségednek, de úgy is, hogy csak elibé hányod a sorokat, aztán kezdjen vele, amit akar.

Lehet SZÉTolvasni, mondjuk Rejtőt, mert minden alkalommal élményt okoz, no meg azért is, hogy egészen biztos lehess benne és álmodból fölkeltve is tudd, hogy melyik - immár a közbeszédet is gazdagító - mondat származik Gorcsev Ivántól és melyik Fülig Jimmytől, (esetleg Piszkos Fredtől vagy Potrientől), kivált, ha olyan fórumon akarod az észt osztani, ahol hagyományosan erőteljes Rejtő-kultusz alakult ki, és alig vehető emberszámba, aki ebben súlyosan téved és azt nem javítja ki haladéktalanul.

Fentiekről bővebb élménybeszámoló olvasható Karinthy Frigyestől, aki egy könyvvel, olvasókkal és Mariska kisasszonnyal kapcsolatos napját meséli el.