Eszter nyilván valamilyen minimál-konszenzust keresett ezzel a "jobboldali politikai elit-utánpótlással", az előttünk álló kaszárnyajövő reménységeivel. Nem talált. És szerinte nem ártana, ha ezen mi, olvasók, megdöbbennénk.

Szerintem az őszinte beszéd feltételei sem voltak adottak, legalábbis ez érezhető ki Eszter bizonyos szófordulataiból és a cikk egészéből. Pl.: "meghívásom tehát udvarias és békés gesztusnak volt tekinthető egy kifejezetten polgárháborús környezetben." Eszter tehát udvarias és békés gesztusnak tekintette a meghívást, elfeledkezve egyébként arról, hogy a kifejezetten polgárháborús környezetre éppen rásegített a gesztusokat gyakorló házigazda is. (Gigatüntetés, vagy mi.)

Másfelől nehéz úgy őszintén vitázni, konszenzust keresni és találni, ha kölcsönösen udvariaskodunk közben. Végső soron ez a cikk sem egyéb, mint udvarias és békés (válasz)gesztus. Kis magyar mellébeszélésekkel.

Pl.: "Beszélgetőtársaim válasza – szinte egybehangzóan – a következő volt: a mai jobboldal a közösség (a nemzet, az emberek, a „mi mindannyian”) oldalán áll, a mai baloldal pedig vele szemben. Udvariatlanul úgy is lehet mondani, hogy a mai baloldal nem a magyar polgárok érdekeit akarja szolgálni, hanem: (kitöltendő üres hely). Sőt, akár úgy is lehet mondani, hogy a mai magyar baloldal hazaáruló politikát folytat."

Nem könnyű ebből kihámozni, hogy az "úgy is lehet mondani" kezdetű részeket most akkor mondták-e vagy sem, gondolták-e vagy sem, esetleg úgy mondták, hogy Eszter ebből azt gondolja, hogy valójában ezt gondolják. (A legszebb ez a rész: "kitöltendő üres hely". Beszélünk valamiről, de nem mondjuk meg, hogy miről.)

Szóval nekem úgy tűnik, a kölcsönös gesztusgyakorláson kívül más nemigen történt. Hacsak az nem, hogy Eszter már hisz az eljövendő kaszárnyavilágban.