A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ fontosnak tartja, hogy a külföldön dolgozni kívánók minél pontosabb információval rendelkezzenek a munkavállalás körülményeiről – mondta Rimányiné Somogyi Szilvia, a munkaügyi központ főigazgató-helyettese. – Tanácsunk, hogy soha ne higgyenek a túl csábító ajánlatoknak. Egy átlagos magyar munkavállaló külföldön rendszerint a minimálbért kapja, ez a nyugat-európai országokban a hazai minimálbér mintegy ötszöröse. Ha szállást vagy ellátást is kínál a munkaadó, annak ellenértékét a keresetből levonja. Fontos, hogy előre, írásban rögzítsék a levonások mértékét. Célszerű tisztázni, hogy kell-e munkavállalási engedély az adott országban, s ha igen, hogyan lehet azt megszerezni? Kinek a feladata az engedély beszerzése? Amennyiben nem kell munkavállalási engedély, kell-e regisztráltatnia magát? Van-e a fenti eljárásoknak olyan költsége, melyet a munkavállalónak kell megfizetnie, ha igen, mekkora ez az összeg? Mik a főbb adó- és társadalombiztosítási szabályok, mik a megélhetési költségek? Ha magánközvetítő révén jutnak állásajánlathoz, mindig győződjenek meg arról, hogy a közvetítő regisztráltatta-e magát a telephelye szerint illetékes regionális munkaügyi központoknál.

Nyilvántartásba nem vett magánközvetítő szolgáltatásait soha ne vegyék igénybe. S még egy jó tanács: soha ne fizessen magánközvetítőnek közvetítési, regisztrációs vagy egyéb díjat. Útlevelét, lakcímkártyáját, személyi igazolványát soha ne adja át a munkaadónak vagy a közvetítőnek, mert így azonnal kiszolgáltatottá válik. Ha ehhez a munkaadója vagy a közvetítő mégis ragaszkodna – azzal az indokkal, hogy szeretné tudni az otthoni elérhetőségét – készítsen az okmányokról fénymásolatot, és azt adja át. Ettől az eljárástól csak abban az esetben térjen el, ha a fogadó ország jogszabálya (például Angliában) előírja a felsorolt dokumentumok valamelyikének a szükségességét regisztrációs vagy egyéb célból, és a regisztrációt a munkaadója intézi.