Különbséget - mégpedig súlyosat - kell tenni az egyéni és a tömeghisztéria között.

Az idézet nyilván nem arról szólt, hogy egy hiszterikus csoportot vagy tömeget jól lehet tanítani, viszont idomítani (ami nem tanítás, legfeljebb betanítás) annál inkább, miként ezt a mai magyar közállapotok is példásan igazolják.

Tömegek gyakran kerültek hiszterizált állapotba a történelem során. Vezetőik, akik ezt a lelki státust gyakran szándékosan és tervszerűen idézték elő, könnyű prédára leltek bennük terveik megvalósításához.

Voltak viszont pozitív tömeghiszterikus szituációk is, legtöbbször ha az ok kívülről hatol a társadalomba, például egy hódító képében. Ilyenkor nagyon jó eredmények születhetnek, legyen szabad a rómaiak kevés katonai vereségének legcsúfosabbikára utalni Caudiumnál a samnisok ellen, akiket előtte tán hússzor is legyőztek már. A győztesnek látszó samnisok elkerülhették volna a végzetet, ha hallgatnak vén bölcsükre, Herennius Pontiusra, aki azt javasolta, hogy vagy végezzenek az egész római sereggel /melyet csapdába ejtettek egy szakadékban, hogy moccanni sem tudott semerre/ és akkor évtizedekig nem lesz gondjuk velük, vagy pedig engedjék őket el barátsággal és irgalommal. A samnis vezetők mégis a köztes (és végzetes) megoldást választották; iga alatt, félmeztelenül hajtották át az összes római légiót (ami  a mai ember számára felfoghatatlan megalázás és lelki gyötrelem volt) és előnytelen békeszerződést kínáltak. Ennek hatására a rómaiak előbb mély depresszióba borultak, majd az önkéntes halált vállaló előző consul, Postumius példáján felserkenve bosszúvágytól tüzelt hisztériába fordultak át, és szinte azonnal kegyetlen és elsöprő bosszút álltak. A katonák páncéljaikat és hajítódárdáikat félredobva, egy szál karddal rontottak őrjöngve a samnisokra, akiket a harag és a vicsorgó düh látványa valósággal a földhöz nyűgözött, hogy aztán bárányként hagyják magukat lemészárolni.  A rómaiak őrjöngése odáig fajult, hogy még a hadizsákmányt is elpusztították, ami pedig a légiók finanszírozásának legfőbb forrása volt, de az adott hangulatban ez mit sem számított.

Amint dühüket csillapították, a másik consul, a nagyszerű Papirius már higgadtan járt el, hiszen a bosszú beteljesedett, a hisztéria csitult, így a további városokat már hideg fejjel, szisztematikusan foglalta el és fosztotta ki, és csak annyi embert öletett meg, amennyit a megtorlás példázatára feltétlenül szükségesnek gondolt.