Az Agyficamú

Senyvedt létralenyomat a világ!
Pöttyös, zebracsíkos, keresztlyukas, semmi!
Agyatokra gyakran sárga szédülés hág,
S kirontotok a konyhába. Vajon miért? Enni!

Gurigáztok törött csöbörökkel.
Kilincseket nyúztok húsz maligánfokon!
Titeket magától melyik szent nem lök el?
Hamvaitok szállnak, s nem veszitek zokon!

De én csak rúgok egyet balról
Rojtos szélű, pelyhes, kocsonyás lelkekre,
Akik gödör-szájjal lefetyelnek arról,
Ami úgyis való dolog, s nem fáradnak ebbe!

Na! De majdan! Tegnapelőtt! Holnap!
Ha sírjuk indigó kapuit kitárja!
Bűvös káromlásom, az Istenszív-oldat
Zubog égre égve végre: lever titeket árja!

És majd szól a sír szűk szava:
„Ti, kik éltek, szemetek vessétek!
Rosszmáj-kertetekből térjetek már haza!
És aki sír az ég alatt, nehogy megüssétek!!!”