Vámpír2009
2009.03.30
|
|
0 0
110
|
Gyurcsány első időszaka sikertörténet volt. Én bizony 2006-ban már hűtöttem a pezsgőt, amit azóta sem ittunk meg :), mert ez a majom bizony szépen megnyerte a választásokat a pártjának, és az első időszakban úgy tűnt nekem kívülállónak, hogy modernizálni is képes az a posztkádári pártot. (Mert akármilyen tehetséges, fiatal vállalkozók alkotják a vezetőséget, a tagság bizony hasonló a Munkáspártéhoz, öreg, megcsontosodott kommunisták. Azért az röhej volt, hogy egészen mostanáig ott énekelte Gyurcsány, Kiss meg a többi milliárdos az Internacionálét a rendezvényeken.)
Szóval, talán azért nem hátráltak ki mögüle 2006-ban, mert bíztak benne hogy ezt is megoldja valahogy, aztán pedig már mindenki rettegett a saját sorsa miatt. Végül is, Himmleren vagy Goebbelsen sem segített volna már, ha mondjuk 45 márciusában puccsal eltávolítják Hitlert. |
Előzmény: lilaköd mámor (104)
|
|