babarczyeszter Creative Commons License 2009.03.29 0 0 14734
Igen, de nekem már régóta ez az álláspontom, Orbán-démonológiában nem vagyok élenjáró szerző. Néha kicikizem, mert nem mond semmit, az álszentségét meg a nagy nemzeti-antihazaáruló monológjait őszintén utálom, de azt nem vontam soha kétségbe, hogy Orbán a demokrácia szabályai szerint fog játszani (nagyjából).

Kétségbeesett ballib barátainknak egy fideszes barátunk mondta egyszer, viccből, mert már nem jutott semmi megnyugtató eszébe, hogy "szerintünk gázkamrák nem voltak, de lesznek".

Ez kb. összefoglalja, hogy az antiszemitizmustól való félelmet a Fideszben milyen irracionális, és számukra nehezen érthető és kezelhető, dolognak tartják.

Az istenkirályság bevezetésére én azért nem látok esélyt, mert ahhoz azért több kell, mint egy kétharmados győzelem.

Azt is mondják barátaim -- épp a napokban hallgattam hosszasan --, hogy itt majd nem lesz szabad sajtó, mindenkinek kuss lesz, aki Orbánt kritizálná. Ez meg azért elképzelhetetlen, mert az internet korában ilyen nincs. De még azt is nehezen hiszem, hogy a piaci tulajdonú ballib tévék és lapok száját annyira be tudná kötni. A köztévé, az más. Ott majd lesz szép nagy tisztogatás.

És: ugye-ugye?
Mondtam nektek, hogy a Fidesz-kormányzás első dolga lesz, hogy pereket indít lehetőleg minél több jelenlegi kormánytag ellen. Az eltart majd 1-2 évig is talán, azalatt lehet megszorítani, és közben mondani, hogy a bűnösöket már elérte az igazságszolgáltatás. Aztán, mivel semmit nem fognak találni, amit ők maguk is ne követnének el, ezek a perek elhalnak. De megszorítás-PR-nak kiváló lesz.
Előzmény: Törölt nick (14726)