Állományjavító Creative Commons License 2009.03.27 0 0 14593

Kedves Állományjavító!

Tekintve, hogy napok óta propagálod az adósság-átütemezést, lassan nem ártana valami meggyőzőbb érv a többszörösen összetett mondatszerkezetnél. Mondjuk, számok. [...] sokak számára sokkal meggyőzőbb a százalékszámítás, mint a "modellszámításaink szerint" kitétel beágyazása egy hárokmsoros mondatba. Kérhetem, hogy legalább egy, csak egyetlenegy tudományos igényű tanulmányt linkelj be, ami alátámasztja a mondandód? Ha nem, hát nem. Csak, gondoltam, mégis jobb lenne ha lenne miről beszélni.

 

Kedves 33nev,

 

megalapozottnak ítélvén a felvetésedet, utánanéztem.

 

Utánanéztem, bár azt valójában azt gondoltam volna egy eleven vitához illőnek, ha nem háttértanulmányok felkutatására és idézésére kérsz, hanem az általam előadottakkal te magad szegezel szembe valamilyen érvet, akár számszakit, akár a kifejtés esetleges hibáival kapcsolatosat.

 

A vitafórum és a műfaj természetével ugyanis a véleményem szerint az kongeniális, hogy az egymás felvetéseit, narratíváit, következtetéssorait, szövegeit  egymás közvetlen és személyes ítélete alá bocsátjuk, s nem hivatkozások sorával küzdünk meg igazunkért vagy a másik igaza ellen. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az itt közölt vélemények egyrészt nincsenek közvetlen hatással a gazdasági vagy társadalmi viszonyokra, tehát nem feltétlenül kell elvezetniük elégsgesen megalapozott következtetésekig, másrészt viszont a hivatkozások felsorolása semmilyen valódi alátámasztást nem jelent a kiértékelésük szakmai megalapozottsága nélkül.

 

Mert az egyik hivatkozásra érkezhet egy ellentétes tartalmú hivatkozás, s ekkor éppen ott vagyunk, ahol a hivatkozások bevonása előtt voltunk, ugyanis ezen a ponton azt kellene megmagyaráznunk, hogy miért az egyik, s miért nem a másik irányzatnak adtunk inkább hitelt...

 

S ennek nyomán igen gyorsan el lehet jutni, ahogy az itt is gyakran megtörténik, ahhoz az intellektuálisan rendkívül gyenge konklúzióhoz, hogy "a tiéd is egy vélemény, az enyém is egy vélemény, maradjunk ennyiben...."

 

De mivel a felvetésed arra irányult, hogy egyetlen tanulmányt idézzek, ezt a kérést mégiscsak ésszerűnek kellett ítélnem, ugyanis, ha egyetlen olyan tanulmányt sem tudok idézni, amely az én véleményemet támasztja alá, az nemcsak a gondolkodásom szuverén kreativitásáról tanúskodik, hanem valóban jogosan keltheti fel a megalapozatlanság gyanúját...

 

S hogy a rizsáról a lényegre térjek, a vizsgálódásom eredménye az, hogy valóban nem találtam egyetlen elfogadható szellemi műhelyből származó és hitelesnek tűnő tanulmányt sem, amely az én végkövetkeztetéseimmel azonos eredményre jutna.

 

Azonban....

 

Azonban ezek a vizsgálódások azt sem támasztották alá, hogy akár a jobb szerzők is érdemben megvizsgálták  volna azt a szempontot, amely az én projekcióm alapja, azaz hogy a  megszorítások a mi speciális helyzetünkben és az adott konjunkturális körülmények között öngerjesztő spirálként csökkentik az adóalapot, azaz az állami bevételeket, aminek révén az adósságszolgálat lehetetlenné válhat.

 

És amikor Bokros, szlogenszerűen azt mondja, a New York Timesban, ha jól emlékszem,  hogy "vagy az államcsőd, vagy a válság még súlyosabb elmélyülése között választhatunk", akkor arról beszél, amire én gondolok, azzal, hogy az érzésem szerint nem folytatja és nem fejezi be a gondolatot, azaz hogy a válság elmélyülése, azaz a gyógyír következménye maga is  államcsődhöz vezethet.

 

És amikor Borbély László András a mai Magyar Narancsban azt mondja, hogy "a nagy kiigazítás magával rántja a GDP-t", akkor megint úgy érzem, hogy érdemes lenne folytatni azt a gondolatmenetet, hogy ha a nagy kiigazítással tovább nő a meglévő és az IMF-hitel adósságszolgálatával hamarosan megnövekvő kötelezettségeink aránya a GDP-hez, akkor ez bizony elvezethet éppen ahhoz, azaz a kötelezetségeink teljesíthetetlenségéhez, amit a kiigazítással el próbáltunk kerülni... 

 

Egyébként ő  ebben a cikkben lényegében egyszerűen rossz számolással, tudatlansággal vádolja  azokat a kiigazításpárti szakértőket, azaz azt a kört, akit elsősorban hitelt érdemlőnek tekintünk, s  éppen a fenti, az enyémmel rokon gondolatmenet alapján velük szöges ellentétben, azt álítja, hogy nem szsbad erős   kiigazításokat alkalmazni... hát ez sem fokozta éppenséggel a biztonságérzetemet és nem győzött meg arról, hogy az általam felvázolt projekció, persze nyilván olyan szakmai és számszaki alapon, amit tőlem  nem lehet elvárni e tárgyban, ne lenne esetleg alaposabban megvizsgálandó, annak ellenére, hogy nagynevű tanulmányszerzők munkáiban nem találkoztam vele...

 

 

Előzmény: 33nev (14302)