Végvonaglás
Gavra Gábor
2009-03-23 14:46

Gyurcsány távozása szükséges, de nem elégséges feltétele a sikeres válságkezelésnek. Nem csupán ő és kormánya, de pártja és a teljes baloldali-liberális konglomerátum megbukott az elmúlt években. 2008 szeptemberében, amikor az SZDSZ javasolta, talán még lett volna értelme annak, hogy szakértői kabinet vegye át Gyurcsányéktól az ország kormányzását. Ma már aligha. Nincs olyan reformprogram, amelynek ma többsége lenne ebben az Országgyűlésben. Minden jel arra utal, hogy szeptemberben új Országgyűlést választunk.


Magyarországot nem egyedül Gyurcsány Ferenc tette tönkre. Pláne nem azon a verőfényes májusi napon, amikor egy kissé ellazult állapotban nekirontott saját, frissen megválasztott parlamenti frakciójának Balatonőszödön 2006 májusában, beavatva őket mindabba, amit kabinetjével az azt megelőző négy évben kormányzás címén művelt az országban.

Gyurcsány Ferenc szombaton azzal indokolta belengetett lemondását, hogy 2006-ban elmulasztott az ország nyilvánossága előtt szembenézni az azt megelőző négy év mérlegével, a szándékos kormányzati tétlenséggel és az ezt leplező hazugságokkal; ezért vált képtelenné arra, hogy a közvéleménnyel elfogadtassa az e ciklusban szükségessé vált újabb és újabb megszorításokat. Holott - és ezt Gyurcsánynak és a bizonytalan ideig továbbra is általa vezetett szocialistáknak is tudniuk kell - a legnagyobb baj korántsem ez. Nem az, hogy "hazudtunk reggel, éjjel meg este". Hanem az, hogy "négy éven keresztül nem csináltunk semmit".



"Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna" - ez az őszödi beszéd egy kevésbé ismert mondata. Arról árulkodik, hogy Medgyessy, Gyurcsány és a szocialisták 2002 és 2006 között kvázi megerőszakolták önnön magukat, visszafogván önnön túláradó kormányzási késztetésüket, bár haj, de szerettek volna ők szorgoskodni, és persze képesek is lettek volna rá; ehelyett arra játszottak, hogy az újabb, kormánypártként a rendszerváltás óta első ízben abszolvált választási győzelem majd mindent igazol. Hogy lesz itt majd kormányzás, de lesz ám. Meg új reformkor, meg az államháztartás szanálása és még sok minden.

Aztán eltelt újabb három év, amikor lehet, hogy Gyurcsány és kormánya nagyon akart kormányozni, csak sajnos kiderült, hogy nem tud. Egyáltalán nem. Ezt pedig a választók - még a tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj ígéreteivel felpuhított agyú magyar választók is - észreveszik.

Feltűnik nekik, hogy a kormány képtelen megvédeni az általa partizni hívott vendégsereget az augusztus 20-i állami ünnepségen. Feltűnik, hogy a miniszterelnök közel egy napra eltűnik a katasztrófa után. Feltűnik, hogy a Miniszterelnöki Hivatal által szervezett ünnepségen meghalt közel féltucatnyi vendég haláláért a MeH-ben senki, pontosabban egy darab osztályvezető a felelős; Szilvásy miniszter viszont azóta is a Gyurcsány-kormány oszlopa.

Az is feltűnhetett a választóknak, hogy az új reformkor fedőnév a költségvetés pillanatnyi egyensúlyának helyreállításához szükséges bevétel-növelésen túl semmit nem takart. Ezt a szocialisták közül is felismerték jó néhányan, Botka László épp lapunknak adott interjújában ismerte el: az MSZP támogatottságának anélkül sikerült történelmi mélypontra kerülnie, hogy a kormány bármilyen, érdemi reformot végrehajtott volna az elmúlt években.



Amikor az elmaradt átalakítás szóba kerül, Gyurcsány és pártja előszeretettel mutogat 2008 márciusára, amikor a Fidesz Kádár János Emlékbizottsága (a szocialista Bihari Mihály vezette Alkotmánybíróság asszisztálása mellett) népszavazáson lőtt ki néhány, reformértékűnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető kormányzati intézkedést.

Nézzünk szembe - legalább most - a valósággal: az e ciklusra eső egyetlen reformértékű lépést, az egészségbiztosítás átalakulását nem Orbán Viktor akadályozta meg (bár a Fidesz elnöke szeret ezzel kérkedni), hanem Gyurcsány Ferenc, amikor tavaly tavasszal kirúgta kormányából koalíciós partnerét, megindítva ezzel az Új Reformkor Bársonyos Szakaszát, amelyből ugyan nemhogy "reformra", de egyetlen említésre méltó kormányzati intézkedésre sem emlékszünk, viszont megismerhettük végre, milyen egy olyan országban élni, ahol Lamperth Mónika nem miniszter többé, Gyenesei István viszont igen.

Ami az elmúlt egy évben folyt Magyarországon kisebbségi kormányzás címén, az a rendszerváltás utáni magyar demokrácia legsötétebb fejezete, a magyar Országgyűlés nevetségessé tétele, amivel csak egyetlen időszak vetekszik az elmúlt két évtizedből; az Orbán-kormány kétéves költségvetésének elfogadását követő másfél év. Csak akkor - és ez fontos különbség - az ország gazdasága nem, "csak" a magyar parlamentarizmus fogott padlót a nagyobbik kormánypárt ámokfutása és a koalíciós partner (ön)felszámolása nyomán.

Az általa előidézett tavalyi koalíciós szakítás után ismeretlen okokból a helyén maradt Gyurcsányt terheli a felelősség, amiért tavaly ősszel a világgazdasági válság egy működő kormány nélküli, súlyosan kivéreztetett országot kapott telibe. De a szocialisták ennél is nagyobb bajban vannak, hiába mutogatnak a kétségkívül zord külső körülményekre.

Az elmúlt hét év ugyanis imidzsük központi elemére, a kormányzóképesség látszatára mért csapást - és ezt a csapást hosszú ideig nem fogják tudni kiheverni. Most úgy kellene támogatniuk az Országgyűlésben egy valahonnan előrángatott megszorító csomagot, úgy kellene kiállniuk hétről hétre a közszféra leépítése, a jóléti kiadások csökkentése és az újraelosztó rendszer átalakítása mellett, hogy a folyamatok vesztesei egy év múlva választani fognak köztük és a lassan kádári glóriával ékesített Orbán Viktor között. Ráadásul nem mutogathatnak visszafelé: hiszen az eltakarítandó csődtömeg döntő része az elmúlt hét évben, az ő kormányzásuk alatt keletkezett.


Amikor a végéhez közeledő Gyurcsány-éra gyorsmérlegét megvonjuk, próbálunk nagyvonalúak lenni a miniszterelnök hivatásos rajongóival, fizetett csápolóival és a neki vokálozó független kutatóintézetekkel, de fájdalom, nem megy. A baloldali közbeszédet az elmúlt években a polgári körök levelezőlistáinak szintjére züllesztő értelmiségiek felelőssége megkerülhetetlen azzal kapcsolatban, ami az országgal és a hosszú időre hazavágott magyar baloldallal az elmúlt években történt.

Vajon mire gondoltak a kormányfő szívéhez oly' közel álló, khm, szellemi műhelyekben, amikor 2007-2008 fordulóján a kisebbségi kormányzás perspektíváit ecsetelő tanulmányt dugtak a kormányfő orra alá? Miért gondolta például Dessewffy Tibor, hogy mind az SZDSZ-nek, mind az MSZP-nek jót tehet a koalíciós szakítás, mert a két párt úgymond karakteresebben tudja ezután képviselni a saját értékeit? Gondolta arra bárki a miniszterelnök környezetében, hogy a gigantikus koalíció-robbantó manőver "sikere" esetén valakinek kormányoznia is kell? Mire gondolt a kormányfő körüli agytröszt géniusza, amikor azt találta írni 2008 júniusában, hogy a magyar gazdaság mutatói - az összes - jó irányt jeleznek?

És az említettek mintha még Gyurcsánynál is később kapcsolnának. Pedig egy szép napon nekik is el kell számolniuk az elmúlt évekkel. Mit is írt még a múlt héten is Böcskei Balázs (Demos) a kormányfő távozását sürgetőknek a Népszabadságban? Idézzük: "az MSZP (…) 2008 májusától a rendszerváltás óta soha nem látott komolysággal vette tudomásul, hogy kormányoznia kell, hiszen a választói felhatalmazás egy cselekvőképes kormánynak szólt". Tehát, hogy értsük: a szocialisták második egymást követő kormányzati ciklusuk félidejében rádöbbentek arra, hogy kormányozniuk kellene - de még ekkor sem tették, sőt ekkortól nem tették igazán, lásd fönt.

A Demos kistestvére, a Progresszív Intézet elemzője, Unger Anna néhány héttel ezelőtt lapunk hasábjain közölt alakításában egyenest azt állította: tökmindegy, ki kormányozza hazánkat, viszont az úgynevezett piacok azt üzenik szeretett szülőföldünknek, idézzük, "reform vagy bukás". Nem. A "piacok" nem ezt üzenik, hanem azt, hogy ha a magyar miniszterelnök és kabinetje képtelen megbirkózni a válsággal (és úgy általában a kormányzás embert próbáló feladatával), akkor távoznia kell.


Gyurcsány távozása szükséges, de nem elégséges feltétele a sikeres válságkezelésnek. Nem csupán ő és kormánya, de pártja és a teljes baloldali-liberális konglomerátum megbukott az elmúlt években.

A magyar baloldal rendszerváltás utáni legnagyobb reménysége, a rendszerváltó generáció Orbán Viktor mellett legtehetségesebb alakja a látszat szerint emelt fővel lépett le a színről; valójában egy súlyos kormányzati kudarcsorozat eredményeképpen távozott hivatalából. Pártjának, amelynek vezetése az elmúlt években partner volt a kormányzati sodródásban, vele együtt felelősséget kell vállalnia azért a példátlan politikai és gazdasági válságért, amelyet az országban, és azért a mérhetetlen morális züllésért, amelyet a baloldalon előidéztek.

A Gyurcsány távozásával hivatalba lépő "szakértői kormány" megalakítására tett kísérlet ennek a baloldali-liberális konglomerátumnak az utolsó dobása. A jelek szerint a Fidesz és a Bokros Lajost a kelleténél talán kicsivel korábban leigazoló MDF mellett az SZDSZ türelme is fogytán - pláne, hogy a koalícióból frissen kilépett liberálisok elképesztő baloldali szitokáradat közepette javasolták szeptemberben ugyanazt, amiért most Gyurcsány Ferenc elismerést söpör be a hozzá közeli publicistáktól és közíróktól.

2008 szeptemberében, amikor az SZDSZ javasolta, talán még lett volna értelme annak, hogy szakértői kabinet vegye át Gyurcsányéktól az ország kormányzását. Akkor Gyurcsány támogatói árulózták le és nézték hülyének a kezdeményezőket. Ma már aligha van értelme ugyanennek. Nincs olyan közös nevező, nincs olyan reformprogram, amelynek ma többsége lenne ebben az Országgyűlésben. 1990 óta első ízben a választáson hatalomra került kormánypárt és annak miniszterelnöke mattolta magát - minden jel arra utal, hogy szeptemberben új Országgyűlést választunk.

http://www.hirszerzo.hu/cikk.vegvonaglas.102198.html

Ámen.