Kávécska tegnap már nagyjából válaszolt a „közíró” fogalmának Babarczy-féle definíciójára, én csupán kiegészítem a hozzászólást.

A magam módján persze.

Kezdem egy közismert ténnyel: a homokzsák nem túl bonyolult szerkezetű dolog. Nem tud repülni, egerészni, verset írni, hegedülni, nem képes úgy fütyülni a torkával, mint Hacky Tamás (még torka sincsen), nem tud füvet nyírni, atomreaktort működtetni és így tovább, vagyishogy a homokzsák primitív eszköz.

Mindezt pedig azért írom, hogy ne kukacoskodásnak tűnjék, ha megkritizálom egy csöppet Babarczy Eszter sajátos kérdését: „Vajon miért gondolod, hogy én pénzért vagyok közizé, közszereplő?”.

 

Tessék elhinni, a „közizé” nem teszi a homokzsákot stílusos publicistává. Az efféle „izélés” éppen nem szenzibilitásra, szemantikai differenciáltságra, hanem a primitívség leplezésére utal.

A „vajon” szó pedig a mondat elején nem csak fölösleges, hanem kifejezetten diszfunkcionális, kontraproduktív. Azt jelzi, hogy a szerző nem ura „közizé” helyzetének. Mert vagy a szavak, fogalmak szaladnak szerteszét a kezei közül (mint a bűvészinas rekvizitumai), vagy már eleve, a közírói akaratot, a lelkében dúló, „közizélő” furort sem képes utolérni. Magyarán: nem tudja eldönteni, hogy „beszélgetni” kíván-e a „kedves olvtárssal”, vagy inkább nyilvánosan meditálna az „olvtárs” szövegének ürügyén.

A „vajon” persze csak az egyik jele a homokzsák-szindrómának, de a többi is az irodalmi érzékenység hiányára utal. Babarczy láthatóan nem tudja, hogy egyetlen névelővel (annak elhagyásával) milyen sok mindent elárulhat a publicista önmagáról, illetve a világról. Tehát, ha a szerző kérdése így szól: Miért gondolod [vs. vajon mért gondolja az olvtárs], hogy én a pénzért [esetleg: csak a pénzért] írok?, akkor nem talál a szerzőn fogást a kritikus. Merthogy maga írja le: nem csupán jár díjazás a cikkéért, hanem föl is veszi a kiutalt honoráriumot. (Én anno nem mindenesetben vettem föl.) Tehát, ha így cselekszik a publicista, nem buktatja le ennen magát rögvest (a következő mondatban): „Elárulom neked, hogy rossz üzlet. Sokkal több pénzt kereshetnék egy multiban…”.

Vagyishogy fölveszi ó a honoráriumot, csak épp az nem valami sok. Ami pedig egyáltalán nem baj, ettől ugyanis még lehet a publicista objektív. Elvileg. Gyakorlatilag persze nem lehet. Ezt én magától Mester Ákostól tudom, aki talán a legliberálisabb (leginkább a szakmai értéket preferáló) főszerkesztő a magyar sajtópiacon. Mester Ákos annakidején minden írásomat közölte (kettő kivételével), akár Csurkát kúrtam benne, akár Popper Pétert, akár Eörsit, akár a 168 Óra valamely állandó munkatársát. Sőt azt az írást, amelyben Göncz Árpád egyik kijelentését tettem nevetségessé, Mester Ákos vezércikkben közölte (állítólag meg is orroltak rá érte „odafönn”).

Tehát csupán két kéziratomat adták vissza a 168 Óránál, az egyik egy postabanki reklám tisztességét vonta kétségbe (gondolom, nem kell magyaráznom, miért nem jelent meg), a másik pedig egy Megyesi-cikk glosszája volt. Ugyanakkor Mester Ákos minden mellébeszélés nélkül kijelentette: egyetért velem, mégsem közli az írást, nem akar „belerúgni Megyesibe”, mert szüksége van a neves publicista írásaira. Nekem pedig ennyi nagyjából elég is volt, noha ehhez foghatóan becsületes magyarázatot csak Bossányi Katitól hallottam; őt szó szerint idézem, ti. egy életre megjegyeztem magamnak (talán nem véletlen, hogy éppen Bossányi lett öngyilkos a mai médiaviszonyok között): „Nézze, én ezt a cikket nem adom le, mert nem akarom, hogy az Eörsi megint üvöltözzön velem a telefonban”.

Ezt mondta. És ha kell, meg is esküszöm rá: Bossányi Katin és Mester Ákoson kívül nekem mindenki hazudott. Mint a vízfolyás. P. Szűcs is, Kis Ilona is, R. Székely is, Galló is, Szále is, Faragó is, Vörös T. Károly is, Révész pedig úgy hazudott, olyan pofátlanul, hogy a pillája sem rebbent.

 

Vagyis én pontosan tudom: nem lehetséges közírói objektivitás Magyarországon. Mondanám, hogy sehol a világon, de nem mondom, mert nem ismerem a tágabb viszonyokat.

 

Nemrég elhatároztam, hogy kipróbálom Mester Ákos híres (amúgy általam valóban tisztelt) nagyvonalúságát, és a 168 Óra fórumán elkezdtem glosszázni az írásait (grátiszként kedvenc munkatársainak szövegeit is), a magam decens stílusában természetesen, el lehet képzelni, mi ment ott orrab-szájba. Nos, alig több mint két hétig bírta cérnával a moderátor. Ami sok idő? Kevés? Nem tudom. Egy biztos, nekem egyetlen elutasítás is sok, már amennyiben igaz (cáfolhatatlan), amit írok; vagyis ahol nincs indok (esetleg csak a hajánál fogva ráncigálnak elő valami magyarázatféleséget) valamely írás elutasítására, ott szerintem (értsd: számomra) nincs objektív újságírás. A HVG-nél sincs nyilvánvalóan.

 

Babarczy pedig a legkevésbé sem objektív „közizé”. Tudniillik az a jó cikk, amelyet a szerkesztő „vérző szívvel” utasít el, de elutasít – vagy őszintén (mint Mester, Bossányi), vagy takonyszerű hazudozások kíséretében – a lényeget tekintve mellékes.

Babarczy Eszter rossz publicista (ilyen értelemben tökmindegy, hogy a lelke feneke objektív-e avagy sem), mert Babarczy Eszter primitív, durva szerkezetű ember, olyan, mint a homokzsák. Ezért vannak csupán állításai és nem megállapításai. Az ugyanis, hogy például „másfajta önbecsülést kell kínálni a cigányságnak”, meg hogy Magyarország „paranoid ország”, meg hogy a Gyúcsᒠmonnyómᒠle végre… bárhol, bármikor megjelenhet. Nincs benne semmi bátorság.

Nem az a jó publicisztika, amely megjelenik, nem az a jó publicisztika, amely nem jelenik meg, hanem az a jó szöveg, amely a közölhetőség határán mozog; végül elutasítást nyer természetesen (mert mi mást nyerhetne e különféle rendű-rangú, színű-szagú Babarczy Eszterek által uralt kies hazában), ámde „vérző szívvel” utasítják el. Már persze az értelmes szerkesztők.

 

Babarczy Esztert simán leközlik. Ezért nem tud ő sem igazából beszélgetni. Senkivel. Pedig ő nagyon szeretne! Az ti. nem vita, nem diskurzus, hogy most akkor a Gyúcsányi monnyon, vagy ne monnyon… Ez csak patvarkodás.

 

Az igazi entellektüelkérdés így hangzik: Gyurcsány potenciális államférfi, vagy pedig soha sem lesz államférfi? Orbán Viktorból lehet államférfi, vagy nem lehet?

Szerintem erről érdemes írni annak az entellektüelnek, akit a politika (is) érdekel; erről hosszan, érdemben lehet vitázni, s amely értekezés nyilván az államférfi fogalmának meghatározásával, az államférfi és a politikus fogalmainak megkülönböztetésével kezdődnék. Nem azt állítom, hogy csak ennek van értelme általában, hanem azt mondom, hogy csak ez lehet az értelmiségi módi. Nem az „állásfoglalás”, a „véleménynyilvánítás”, hanem az elemzés.

Amivel szemben viszont Babarczy Eszter így fogalmaz a HVG-ben: „Gyurcsány igazi vétke, ez teszi az én szememben alkalmatlanná a kormányzásra, hogy a legalapvetőbb feladatát – a választónak felelős államférfi szerepét – próbálta elsunnyogni”.

 

Kérem, ne legyen már vétkes az Ejrópaházban az az ember, aki Babarczy Eszter „szemében alkalmatlan” (bármire is).

Who the Fuck is Babarczy Eszter? Mitől volna az ő szemelátása kategorikus ítélet alapja?

Tehát. Nem az én szememben, hanem minden hozzáértő ember szemében alkalmatlan publicistának az a kékharisnya, aki nem tudja, hogy a „felelős államférfi” jelzős szerkezet fontoskodó tautológia. Ugyanis felelőtlen államférfi nincs. Felelőtlen politikus van, míg az államférfi eo ipso felelős.

Továbbá: az államférfiség nem szerep. Miként az anyaság sem szerep. Eljátszhatja valaki (bárki) az „anya szerepét”, egyedül az anya nem játszhatja el. Magyarán: Gyurcsány vagy államférfi, vagy nem államférfi.

És amire még én sem tudom a választ, nemhogy Babarczy Eszter. Én is csak jelekből következtethetek arra, hogy Gyurcsány potenciális államférfi.  

Miért csak potenciális?

Mondok rá példát. Én a miniszterelnök helyében az őszödi beszéd kipattanása után „előre menekültem” volna. A parlamentben, a tévében megismétlem a beszédet, esetleg a picsák és a faszok elhagyásával (de még ez sem biztos), értelmezem a „hazudtunk éjjel-nappal” kijelentést, nyilvánvalóvá teszem, hogy valójában nem hazudtunk (Orbánék sem hazudtak a szó köznapi értelmében véve) – tehát „nagynyilvánosan” is elővezetem hírhedté vált őszödi-fultoni mondataimat. Ezzel szemben mit tett Gyurcsány? Bocsánatot kért. Három ízben.

Hiba volt ez szerintem? Hiba volt szerintem! Igen ám, csakhogy nem belőlem, nem az én gusztusomból, nem Nádas Péter ízléséből áll Magyarország. Sőt.

Vagyis ez a döntő kérdés: visszataszító meghunyászkodásában igaza van-e történelmileg Gyurcsány Ferencnek? És ez a kérdés értelemszerűen történelmileg fog eldőlni. És még csak nem is föltétlenül 2010-ben. Tehát nem muszáj megnyernie a következő választást, mert ha Gyurcsány ellenzékben is képes tartalmilag befolyásolni a politikát, az országirányítást, akkor államférfi.

Míg Babarczy Eszter ezt állítja idézett cikkében: Gyurcsány „a legalapvetőbb feladatát – a választónak felelős államférfi szerepét – próbálta elsunnyogni”.

 

Az államférfi egyik fontos (talán a „legalapvetőbb”) jellemzője, hogy nem a „választónak felelős”. És nem is csak azért, mert Választó elvtárs nem létezik mint olyan (csupán a „közizélő” publicisták izéiben), hanem azért, mert az államférfi éppen attól államférfi, hogy nem csupán a választóinak, hanem a majdani választóiért is felelős. Amely felelősség ütközhet a saját, illetve az ellenzéki választóknak (szándékosan vagy vétlenül) tett hamis (vagy hamissá vált) ígéreteivel.

 

Visszatérve Babarczy Eszter „személyiségére”, idézek Kávécska hozzáintézett leveléből: „Itt egészen más miatt liheg a sarkadban még ez a szerencsétlen Dottore is és ezt te is tudod jól. Csak te álmodozó szemekkel fennen hirdeted, hogy ez a frenetikus intellektusod miatt van”.

 

Ez is puszta állítás. Engem nem győzött meg, nyilván Kávécska sem törekedett meggyőzésre, ha ugyanis törekedett volna rá, nem ír önellentmondást. Mert vagy „tudja jól” Babarczy Eszter, s akkor nem „álmodozik”, vagy nem tudja, és akkor álmodozik.

Én mindenesetre fönntartom (ha már egyszer fórumozunk, fórumozzunk!): Babarczy Eszter nem „álmodozó szemekkel”, hanem praktikus megfontolással, mintegy „kényszervállalkozóként” hirdeti magát „lenyűgöző entellektüelnek”.

Ismétlem: Babarczyt nem tartom szenzibilis lénynek (sőt ellenkezőleg), ám még egy homokzsák is megérzi valamely jóakarója önkéntelen gesztusán, mozdulatán, pillantásán, hangsúlyán a vállveregetés lekicsinylő jellegét. Az ilyesmit Almási sem tudja titkolni, de még Esterházy sem. És még tán’ Vajda Mihály sem.

Nem szólva arról, hogy Babarczy az intellektusát kizárólag azon méri, hogy hány darab embert (hány darab olvasót) képes „meggyőzni” (bármiről) a sajtónyilvánosság előtt. És mindegyre rá kell döbbennie: egyet sem. Mármost én sem tudok meggyőzni senkit, ám én nem is azon mérem a teljesítményemet, hogy mennyi „légy” repül rá valamely szövegemre az interneten.

Míg Babarczy Eszter számára az intellektus a meggyőző erővel azonos, ezért szontyolodik el gyakorta, amikor tapasztalja, hogy nem képes meggyőzni az „olvtársat”. És egy ideig magyarázgathatja magának „ábrándos szemekkel”, mondhatja, hogy buták a partnerek, rosszindulatúak, előítéletesek, plusz „nem áll föl” a farkuk a kedves olvtársaknak és így tovább, ám ami csak szűkre szabott kereteken belül hatályos illúzió. Ha ugyanis a meggyőzés a mérce, akkor  a meggyőzés elmaradását végső soron semmi sem magyarázza.

 

Döntő kérdés: tudja-e bizonyítani Almási Miklós, Esterházy Péter, hogy Babarczy tehetséges stiliszta?

Többször kérdeztem.

Nincs válasz. És ezt Babarczy is tudja, ergo azt is tudja, hogy nincs „reális” alap az „ábrándozásra”. Nyilvánvalóvá vált: Almási és Esterházy pozitív minősítése jóindulatú, ám csak amolyan tipikus, lesajnálóan férfi-vállveregetés. Még a homokzsák is észreveszi, hogy Verebes elsősorban Babarczy „exteriőrjét” dicsérte meg a tévében, s csak mellékesen nevezte „nagyon okos nőnek”. (Képzeljük el, mit szólna Ancsel Éva, ha valamely tapló hím okos nőnek titulálná!)

Ha pedig mindezt Babarczy Eszter nem érzi megalázónak, akkor lehet ábrándos, ám úgy végképp nincs miről álmodoznia. Ha viszont van egy fikarcnyi önismerete, valóságérzéke, akkor a Férfiak által fölületesen „elismert” (valójában lekezelt), továbbá a némely nőtárs által gyűlölködve irigyelt „intellektust” üzleti logóként használja, legalábbis addig, amíg lesznek gyöngytyúkok, akik rábuknak az ő „ábrándos szemekkel hirdetett” „lenyűgözésére”, „frenetikusságára”.

 

Ha a nő haja ronda, míg a szeme vonzóbb valamivel, akkor a nő parókát visel, a szeme szépségét pedig műpillával, ezzel-azzal igyekszik kihangsúlyozni.

Babarczy nem egy Ormos Mária (de még csak nem is Ludassy Mária), nem egy Lendvai Ildikó, Ungár Klára, nem egy Béres Alaxandra, nem egy Básti Juli, nem egy Görbicz Anita… ámde roppant ambiciózus lélek, miközben ugyebár van néki sok-sok diplomája, beszél (így-úgy) néhány nyelven, logikus tehát, hogy ezekre helyezi a hangsúlyt. A pőre „IQ-jára”. Verbális szemceruzával festi magát „intellektussá”. Szokvány női fortély ez, nem több. Ha tehát sikerült elhitetnie az „értelmiségi társaságokban” macsóskodó Verebes Istvánokkal, hogy ő „nem rosszabb, nem jobb” Váncsa Istvánnál például (értsd: ő a legokosabb nő a halpiacon), akkor nyert. Elfogadják és közlik a sületlenségeit a HVG-nél. Forog a neve. Ennyi tulajdonképpen – s ezért mondom, hogy a dolog nem ábránd, hanem praktikum kérdése.