Igazad van, mégsem röstellem magam, ti. azért kezeltem lazán a mondandódat, mert nyilvánvaló: egyetértünk, vagyishogy az álvita kedvéért mondtam, amit mondtam.

Tehát most is csak az álvita kedvéért: „nem értek veled egyet”, ugyanis a tökéleteset nem lehet fokozni. Onnan tudom ezt, hogy láttam: tökéletes volt a műsor. Benne nyilván Babarczy Eszter is, akit ugyan nem hallottam beszélni, mert amúgy a Szilágyit néztem az atv-n, majd a Halló, itt vagyok! végén átváltottam a Kansas City-re, s amikor jött az érzelgős jelenet, pakk, már kapcsoltam is az m1-re, tudniillik a nejem nem nézte a filmet, hálistnnek, tegnap odakapcsoltam és akkor kapcsoltam, ahová és amikor csak akartam. Konkrétan Babarczy Eszterre kapcsoltam. Aztán gyorsan vissza, ámde közben jól láttam, mi megy a közszolgálatin a’ la carte: tudálékos vacsoravendégek világmegváltása zajlott decens fogyasztás közben, éppen Básti Juli beszélt arról, hogy miként kéne az embereknek valamilyeneknek lenniük ahhoz, hogy attól mindenkinek másmilyen legyen az országban-világban. Jobb legyen mindenkinek! És ami, hidd el, egyszerűen fokozhatatlan. Básti Julit hallva, először a szívemhez kaptam, majd a távirányítóhoz (nem fontossági sorrendben!), mert szép férfikorom hajnalának nagy szerelme annyira kiábrándító volt, hogy immár nem megyek többé színházba.

Persze, igazad van, magam is izgalommal nézném, amint szép férfikorom alkonyának nagy szerelme mily celebesen rántja a padlizsánt a konyhában, ámde nem fokozott izgalommal nézném, én ugyanis már totál le vagyok fokozva.

 

Egyébként pedig Szilágyi műsorcsinálási filozófiája tetszik: a tévében rádióstúdió. Még egy pohár víz sincs az asztalon. A szó a lényeg, a gondolat. Ebből következően, ha Szilágyi partnerei olykor laposabbaknak mutatkoznak a tűrhetőnél (miként mutatkoztak például tegnap is), akkor gyakorlatilag maga Szilágyi dumálja végig a műsort, csakhogy az ne büdösödjék közhelytócsává. Sikerrel? Kevesebb sikerrel? Nem ez a lényeg, hanem maga az attitűd. A körítés legyen egyszerű, a beszélgetésben ne legyenek „messianisztikus” banalitások, vagyishogy az élet a fonákján látszódjék. Mert csak abból lehet majd valaminő gondolat. Más szóval: szórakozás.

Egyetlen példa: Szilágyi megkérdezte valamiről Kovács Ágit, majd amikor az elkezdte volna hosszan sorolni a sportriportokban jól begyakorolt idióta közhelyeit a versenysport fárasztó, de igenis lélekemelő mivoltáról, a műsorvezető simán „lelőtte” beszélgetőtársát, gyorsan rákérdezett az úszófenomén zselézett körmére, illetve elmesélte saját sportélményeit.

Képzeld csak el: Kovács Ági, Habsburg György és Szilágyi Tibor – három gyárilag dögunalom ember! Mégis nézhető volt a műsor. Nem nagyon, de nézhető volt.

Persze könnyen lehet, hogy csak azért, mert közben izgalommal vártam, hogy jaj, mikor kapcsolok már át végre a lenyűgözően zabáló Babarczy Eszterre!

Hát igen, Babarczy Eszter! Plusz volna még hozzá saját kiskonyha? Kötényke? Kis entellektüel gáztűzhely? Obligát fakanál? Hmm... Most, hogy így belegondolok... talán ebben is igazad van.