Szerintem nem fokozása az egyik műsor a másiknak.

Az, hogy a Hal a tortán nem akar többnek látszani, mint amennyi, nem jelenti, hogy a közszolgálati zabálás fölsőbbrendű dolog volna morálisan, intellektuálisan. Még esztétikailag sem az.

Az egyik helyen „celebek” zabálnak, a másikon magukat problémamegoldó értelmiségieknek képzelő sznobok. Végső soron ők is „celebek”; annyival röhejesebbek, amennyivel fontosabb embereknek gondolják magukat Győzikénél, Fekete Dákónál és a többinél. És ez akkor is így van, ha olykor egy-egy Básti Juli is vállalja a megjelenést, nyilván megvan rá az oka: még a Kossuth-díjas művésznek is (ha a nyilvánosságból él) „jelen kell lennie a tévében”. Megértem. Ám ami messze nem azt jelenti, hogy Básti Juli szereplése ne volna kiábrándító. Persze csakis számomra, ám pontosan ez a dolog lényege: Básti Juli nem belőlem él, hanem a „fizetőképes keresletből”.

Babarczy Eszternek pedig ott a helye. Tulajdonképpen sehol másutt. Babarczy Eszter a la carte kaviárzabálás közben fog „másfajta önbecsülést kínálni” a nyomortanyákon éhező cigánygyerekeknek. Elmondja majd, hogy a szegény emberek, ha nincsen kenyerük, egyenek kalácsot, egyenek szarvasgombát. A la carte. Miként a nyomorgóknak önbecsülést kínáló „celebek” a tévében. Solt Ottilia pedig a sírjában forog ilyenkor.

Ma már szerintem mindenki számára világos: Babarczy Eszter nem ért máshoz, csak ehhez. A gyomorforgatóan álságos celebkedéshez.