kibéd
2009.03.17
|
|
0 0
1143
|
Felháborító provokációt engedett meg magának Románia azzal, hogy visszavonta a leszállási engedélyt a március 15-i erdélyi megemlékezésre igyekvő magyar köztársasági elnök gépétől – jelentette ki kedden Brüsszelben újságírók előtt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. „Ez a huszadik századból is minősítetten sötét időket idéz” – fogalmazott. A külügyi bizottság fideszes elnöke szerint „lassan ott tartunk, hogy Magyarországgal bármit meg lehet tenni egyes nemzetközi tényezők részéről”. Hozzátette, hogy ebben nem csak a szomszédok, a külső tényezők felelősségét kell keresni, hanem a magyarországi felelősséget is. Szerinte ugyanis felelősséget visel „a koncepciótlan magyar külpolitika”. Az eset azonban – jegyezte meg Németh Zsolt – paradox módon nagyon pozitív következménnyel is járt. A köztársasági elnök – végül is gépkocsival lebonyolított – erdélyi látogatása „páratlan egységet tudott kovácsolni az erdélyi magyarok között” – mondta. Hozzátette, hogy Nyergestetővel sikerült új helyszínt is találni az erdélyi március 15-i központi megemlékezésnek. (MTI) |
|