A rendőrség és a kormány diktatúrát játszott – mondta a Fidesz Fidelitas nevű ifjúsági szervezetének sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics András.
A Fidelitas öt parlamenti képviselőjének részvételével tartott hétfői sajtótájékoztatón eközben Cser-Palkovics András társai – Ágh Péter, Nyitrai Zsolt, Koszorús László és Erdős Norbert – egy „Felelős kormányt Budapesten!” feliratú transzparenst emeltek fel mögötte.
Ezzel – mint mondták – arra emlékeztettek, hogy az előző napon, a március 15-i ünnepen két fiatalembert eljárás alá vontak a rendőrök, miután egy ugyanilyen feliratú transzparenst emeltek fel a Parlament mellett, az ünnepélyes zászlófelvonás alatt. Cser-Palkovics András szerint azt a rendszert, ahol nem lehet felemelni egy kormányt kritizáló transzparenst, azt diktatúrának hívják. Hozzátette, hogy közösséget vállalnak a két eljárás alá vont fiatalemberrel, írásbeli kérdést nyújtanak be az ügyben Draskovics Tiborhoz, továbbá az első kormánytag felszólalása alatt fel is emelik a bemutatott feliratot a parlamentben.
Az írásbeli kérdésükben – mint mondták – arra lesznek kíváncsiak, hogy a rendészeti miniszter szerint milyen jogsértést követett el a két fiatalember, indítottak-e vizsgálatot az ügyben, milyen utasítás alapján intézkedett a rendőrség, illetve hogy lesz-e következménye ennek az intézkedésnek. Nyitrai Zsolt az újságíróknak azt mondta, hogy a Fidelitas tagjai mindig felemelték a szavukat, amikor korlátozni akarták a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságát, ezért most is így tesznek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a két fiatalembert, akik véleménye szerint semmi rosszat nem követtek el, előbb szabálysértési eljárás alá vonták, majd egy napnak kellett eltelnie addig, hogy a rendőrség visszavonja a határozatát, és elismerje, hogy nem jól járt el.
(MTI)