A román külpolitika kétarcúsága


* Havasalföld és Moldva román vajdaságok a XIV. század elején a magyar állam segítségével jöttek létre, évszázadokon át a magyar királyság vazallusai voltak. Mint ilyeneket, eskü kötelezte õket a szenior iránti hûségre.

* A magyar állammal kötött szerzõdéseiket állandóan megszegve, a román vajdaságok már a XIV. század végétõl a Magyarországra (és ezen belül fõképpen Erdélyre) gyakorolt külsõ nyomásban (török, lengyel, majd osztrák, stb.) az eszköz szerepét töltötték be. Néhány példa a magyar vazallus román vajdák bizonytalan hûségérõl:

* 1330-ban Károly Róbert majdnem életét vesztette, amikor Basarab román vajda tõrbecsalta.
* 1389-ben Zsigmond király hadat vezetett Havasalföldre a török ellen, de visszatérõben a törökpárti ellenvajda megtámadta.
* 1421 - a török és román csapatok együtt foglalták el Brassót.
* 1434 - fogarasi románok segítik a törökök erdélyi betörését.

* 1438 - török, román, szerb csapatok betörtek Erdélybe, elpusztítják Szászsebest, Gyulafehérvárt és tízezreket hurcoltak rabságba. A törököket Vlad Dracul havaselvei vajda, a Sárkány-rend birtokosa (keresztény kitüntetés), Zsigmond király volt hûbérese (vazallusa) vezette.

* 1444. november 10. - a keresztes had (amelyben Vlad Dracul vajda csapata is részt vett) vereséget szenved a várnai csatában. A döntõ pillanatban a románok a törökökhöz pártoltak. A Havasalföldön át hazatérõ Hunyadi Jánost a szövetségese, Vlad Dracul vajda elfogja ( késõbb szabadon engedi).

* A mohácsi csatavesztés után a moldvai vajdák és az ortodox egyház tûzzel-vassal írtják a moldvai magyarságot.

* 1658 - a szilisztrai basa, a román vajdák, a krími tatárok a Bodza szoroson át Erdélyre törnek, százezer magyart és szászt gyilkolnak le, tízezreket visznek fogságba. Ekkor pecsételõdött meg az erdélyi Mezõség magyarságának sorsa. Ez a betörés azután történt, hogy mindkét vajda több szerzõdést kötött a török ellen az erdélyi fejedelemmel.

* 1784 - az osztrákok által felbiztatott Horea mócai feldúltak 389 magyar falut, kiirtották egész vidékek magyarságát.

* Az osztrák politika félt egy, a Keleti-Kárpátoktól a Lajtáig terjedõ, erõs Magyarországtól, ezért két évszázadon át sikeresen használta fel a románságot a magyar szabadságtörekvések ellen.

* 1791-ben Estei Ferdinánd osztrák helytartó így fogalmaz: „ha netán mégis nemesi felkelés törne ki, a román parasztság borzalmas lázadásával a kormány iránti hûségre kényszerítené a magyar nemességet

* 1838-ban a havaselvei román fejedelemség vezetõi, Czartoryski lengyel herceg követének sugallatára megfogalmazzák az összes románok egyetlen államba való egyesítésének gondolatát. E pillanattól kezdve nyíltan megkezdik a harcot Erdély megszerzéséért, és e törekvésüket nemzetközi szerzõdésekben is érvényesítik.

* 1848-ban a románokat újból ellenségként, az osztrák és az orosz abszolutizmus oldalán találjuk. Gyilkoltak a Mócföldön, az Érchegységben, Nagyenyeden, stb.
* „Hûségükért" a románok kapják az 1848-as földreform után kiosztott földterület (több mint 100 000 hold) 85%-át, román tisztviselõket neveznek ki Erdély közigazgatásának különbözõ színhelyeire és az 1849 nyarán Erdélyt meglátogató Ferenc József 30 000 aranyat adott a román egyház támogatására. Mindezek azt bizonyítják, hogy nagy fenntartással fogadhatjuk egyes történészek azon állítását, hogy 1848 után a románok ugyanazt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésül!
* Az 1859-ben létrejött Egyesült Fejedelemségek (a román elõállam) kezdettõl nyíltan hangoztatta Erdéllyel kapcsolatos követelését. A román állam és az erdélyi román irredenta vezetõk együttesen megkezdték a magyar nemzetiségi politika nemzetközi lejáratását. Magyarországnak, mint Ausztria társállamának nem volt külföldi képviselete és az osztrákok még támogatták is a magyarellenes nemzetiségi mozgalmakat és ez a lejáratási kampány Trianon egyik fontos ideológiai-politikai elõkészítõ tényezõjévé vált.

* Az 1860-as években a román politika, -úgy értékelve, hogy elsõsorban Oroszországgal szemben kell védekeznie, közeledett az Osztrák-Magyar Monarchiához, de ugyanakkor többször is hangoztatta, hogy Erdély román föld.

* Az 1870-es években, a román állam, mivel az orosz-török ellentétek kiélezõdtek és elkerülhetetlennek látta e két állam közötti háborút, közeledett az esélyesebb Oroszországhoz, szerzõdést kötött vele, belépett az orosz-török háborúba (1877-78), és 1877. május 9-én kikiáltja Románia függetlenségét.

* A függetlenségük megszerzése után - amelyet a berlini kongresszus 1878-ban, csak azután ismert el, miután Románia ígéretet tett arra, hogy a területén élõ zsidókat és törököket is teljes jogú állampolgároknak ismeri el, (de ezt az ígéretét sem tartotta be!) –Románia újból közeledett a Monarchiához, mivel Oroszország újból bekebelezte elõle Dél-Besszarábiát.

* Ennek ellenére egy percig sem szünetel a magyar-ellenes propagandájuk. Így pl. az 1881-ben megszervezett alsó-romániai gazdasági kiállításon, - amely egyben az elsõ faji alapon rendezett kiállítás volt Európában - nem engedték meg a bukaresti magyar és szász iparosok részvételét. Mindezt olyan körülmények között, amikor az említett két kategória adta Bukarestben a román hadsereg számára az 1877-78-as háborúban gyûjtött adományok 70 %-át! És ugyancsak ezen a kiállításon a Magyarországhoz tartozó Erdély a térképen, mint idegen elnyomás alatt élõ terület szerepelt.

* 1883-ban Románia csatlakozott a Hármas szövetséghez és kijelentette, hogy semmiféle területi igénye nincs a Monarchiával szemben. Ugyanabban az évben, a déli Kárpátokban, a román kormány utasítására román katonák lerombolják a magyar területen lévõ vámházat a Vulkáni szoros mellett. Petrozsény vidékén egyáltalában nincs magyar katonaság!

* Az 1880-as években a szövetséges Románia területérõl román irredenta térképeket és tankönyveket küldenek az erdélyi román iskoláknak.

* A román kormány ösztönzésére és anyagi támogatásával megalakul a Románia Irredenta, amely követeli Erdély és a Tiszáig terjedõ területek Romániához való csatolását.

* 1892-ben Ausztria-Magyarország újból felújítja Romániával a szövetségi kapcsolatokat. Románia újból kijelenti, hogy nincsenek területi igényei Magyarországgal szemben.

* Az 1890-es években mind Erdélyben, mind a szövetséges román királyságban erõteljesen fokozódik a román irredentizmus. Ebben az Erdélyben az „Astra" és a közigazgatás román vezetõi, a román papok és tanítók játsszák a fõszerepet.

* A román királyságban a már említett Románia Irredenta és a Kulturális Liga fokozzák tevékenységüket. Utóbbinak külföldi fiókjai is vannak, pl. Franciaországban és tagjai között van már ekkor Clemenceau is.

* A román, a szlovák és szerb nemzetiségi mozgalmakat összehangolják, a nemzetiségi kongresszust Bukarestben tartják 1895-ben.

* 1895: A Monarchiával szövetséges román kormány költségvetése külön fejezetben pénzösszegeket irányoz elõ az irredentizmus támogatásra. Amikor a Bánffy Dezsõ vezette kormány ezt leleplezi, akkor a költségvetés említett fejezetét megszüntették, de egy másik tételbe átsorolva tízszeresére emelték.
* A XIX. század végén elõször Olaszország, majd fokozatosan Románia is eltávolodik Németországtól és a Monarchiától.

* 1908-ban a magyar miniszterelnöknek jelezték, hogy a Keleti-Kárpátok övezte határterületen, pl. a Békási-, és az Ojtozi-, stb. szorosoknál nincsenek magyar katonai, védelmi egységek. (ilyenek csak a határtól távol, Besztercén, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen voltak.) Így a románok Magyarország területére minden ellenállás nélkül bevonulhattak. Semmi nem történt a határok megerõsítésére. Sõt, amikor Kézdivásárhely ajánlatot tett a magyar kormánynak, hogy saját költségén kaszárnyát épít egy ezrednek, ezt azzal utasítják vissza, hogy ott nincsenek biztosítva a tisztek társadalmi igényelnek megfelelõ feltételek!

Románia, mivel Erdélyre támasztott igényeit az antant oldalán látta megvalósíthatónak 1914-ben nem lépett be a kirobbanó világháborúba magyar „szövetségesei” oldalán, hanem megvárta a kedvezõ alkalmat Erdély megtámadására - addig viszont semleges maradt.

* 1916-ban a sikeres Bruszilov-offenzíva után, Románia aug. 17-én aláírta a bukaresti titkos szerzõdést és aug. 27-én orvul megtámadta a védelmi szempontból teljesen elhanyagolt Erdélyt.

* Megbocsáthatatlan könnyelmûség volt, hogy a magyar miniszterelnök, bár 1914-tõl mindenki tudta, hogy Románia támadni fog, az információk ellenére semmit sem tett. Sõt 1915 okt. 17-én Tisza István így nyilatkozott: "nemcsak felesleges, de káros volna minden olyan intézkedés, amelybõl romániai barátaink megtámadást vagy tõlünk való félelmet olvashatnának ki."

* 1916. augusztus 24-én Tisza a parlamentben kijelentette: „Románia nem fog ellenünk hadba lépni."

* 1916 aug. 27-én Románia alattomosan megtámadta Erdélyt, a román csapatok elõl 800 000 ember menekült el. A románok kirabolták Erdélyt, a férfiak ezreit hurcolták Romániába, egy részük a sorsa máig tisztázatlan.

* 1916. december 6-án a Központi Hatalmak csapatai elfoglalták Bukarestet, a román kormány Iasiba menekült. Az orosz forradalom és zûrzavar után a román hadsereg egymagában képtelen volt az ellenállásra, így 1918 májusában az antanttal kötött bukaresti szerzõdést (amelyben kötelezte magát, hogy semmilyen körülmények között nem köt különbékét) megszegte, Románia ismét békét kötött a Monarchiával és Németországgal. Románia újból kötelezettséget vállalt, hogy a jövõben semmilyen körülmények között nem fordul a Központi Hatalmak ellen.
* 1918 novemberében, értesülve arról, hogy a német csapatok a nyugati fronton leteszik a fegyvert, egy nappal a fegyverletétel elõtt Románia hadat üzent Németországnak. Ezzel megszegte a Központi Hatalmakkal kötött békét is!

Az elsõ világháború alatt a románok által elkövetett szerzõdésszegések és köpönyegfordítások száma páratlan a történelemben.

* 1918 december 1-én, a románok Gyulafehérváron, a magyarok, németek és mások megkérdezése nélkül döntöttek Magyarország 26 megyéjének sorsáról és kimondják 103.000 km2 Romániához való csatolását.


* 1919-ben, annak érdekében, hogy helyzetét tovább erõsítse, Románia megtámadja Magyarországot, és a románok végigrabolják a fél országot.

* 1919 dec. 9-én, erõs amerikai nyomásra, Románia aláírta párizsi kisebbségi szerzõdést.
Itt is érvényesül a román politika kétarcúsága, a vállalt kötelezettségek, és az azok benemtartása közötti szakadék.

Ime a szerzõdés néhány cikkelye:

2.c.: „A román kormány kötelezi magát, hogy az ország minden lakosának születési, állampolgársági, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és a szabadság teljes védelmét biztosítja.

8.c.: Egyetlen román állampolgár sem korlátozható bármely nyelv szabad használatában.

11.c.: Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a román állam ellenõrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen."

És íme a szerzõdés sajátos román értelmezése:

Bratianu miniszterelnök kijelenti, hogy Románia a kisebbségi kérdést a kisebbségek teljes beolvasztásával fogja megoldani. Az alkotmánytervezet vitáján 1923-ban pedig a következõt mondja: „... azt az elavult felfogást, hogy a kisebbségek olyan szervezeti szabályokat kapjanak, amelyek õket állammá teszik az államban... ma már mindenütt feladták. A kisebbségi szervezõdés elõírásait tehát nem kell tiszteletben tartani. "

Az „egyenlõség nevében" kisajátítják a magyar egyházak földterületeinek 85%-át, bevezetik a közalkalmazottak kötelezõ román nyelvvizsgáját, a Vasgárda pedig kiadja a jelszót: zsidó és magyarmentes Romániát!

És íme, mit mondott 1923 nov. 10-én a szenátusban a földmûvelési miniszter:

„Erdélyben a Temes-Torontáltól Aradon át Szatmárig húzódó zónába esõ kisajátított területet arra a célra tartottuk meg, hogy oda határainkon túl és havasainkon élõ románokat telepítsünk, mert úgy gondolom, hogy ez a kisajátított terület csak azokat illeti meg, akik a román nacionalizmus bölcsõjét képviselik."

* A trianoni békeszerzõdés után az utódállamok „a zsákmány biztonságba helyezése érdekében" (amint ezt a legnagyobb hatású román történész, Nicolae Iorga mondotta) létrehozták a kis-antantot és összehangolták magyarellenes politikájukat.

* Az 1930-as években Románia mindjobban eltávolodott az Erdélyt neki ajándékozó Franciaországtól és Angliától és közeledett Németországhoz.
* A román nemzetiségi politika és más tények következtében mindinkább kiélezõdött a román-magyar ellentét. Amint a Spionai-contraspionai hetilap 1939 novemberi számában Virgil Mulat történész, képviselõ írta, 1939 októberében irredenta tevékenység miatt Nagyváradon, Kolozsvárt és Szatmáron 140, majd 1940-ben Temesvárt 60 magyart tartóztatnak le.
* A szerzõ szerint Románia, a feszültség tompítása érdekében javaslatot tesz Magyarországnak, hogy csökkentsék az egymás elleni tevékenységeket és jóindulatát bizonyítandó csak 15 letartóztatottat ítélt el, a többit áttette a román-magyar határon.

* Ugyanakkor a Duna deltába és Besszarábiába internáltak sok tízezer magyar férfit.

* A 74. román gyalogezredben 53 kisebbségi (magyar, német, orosz) katona pusztult el, mert nem részesültek gyógykezelésben.
A letartóztatottakkal való bánásmód humánus voltáról szóló kijelentés nem állja ki a tények próbáját.



* Magyarok tucatjai „tûntek el" nyomtalanul, amirõl a hatóságok „semmit sem tudtak”:

* A Szilágycsehen letartóztatott magyarokat láncokkal körültekerték, és azokat addig csavarták, amíg bordájuk összetörött.
* Máramarosszigeten a 10. hegyivadász zászlóalj laktanyájába 18 letartóztatottat zártak be. Az embereket kalodába zárták, hátukra vizes lepedõt tettek és vasalták. Müller Antal beleõrült a kínzásokba.
* Hosszú L. római katolikus pap körmeit leszedték.
* Temesváron egyik hajnalban három magyart találtak a vásártéren, lelõve.
* A Beából két „ismeretlen" holttestet húztak ki - az egyiknek körmei voltak leszakítva, a másiknak egyik szeme kiszúrva. Ez is a román elhárítás tiszta, humánus módszerei közé tartozott. Perek és a nyilvánosság kizárva.

* Bár Románia 1938-tól közeledett Németországhoz, több szerzõdést is aláírt vele, ugyanakkor a Dunán román uszályok „gabonaszállítás" felirattal lõszert szállítanak Csehszlovákiának.

* 1940-ben Románia szövetségi szerzõdést köt Németországgal, a román kormány tudtával az angol és a francia ügynökök dunai német gabona és olajszállítás szabotálását készítik elõ a Duna magyar szakaszán. Ily módon Románia eleget tett volna szerzõdéses kötelezettségeinek is, és egyúttal elmérgesedett volna a magyar-német viszony

* 1940-ben Románia döntõbíráskodást kér Erdély kérdésében. 1940 augusztusában a II. bécsi döntést szerzõdésben rögzítették.

* 1940 október 21-én Antonescu Tordára látogat és az utcai tüntetés végén kijelenti, hogy visszavezeti a román népet Észak-Erdélybe. A jelszó: Kolozsvárra!

Íme hogyan értelmezte Románia felelõs vezetõje a bécsi döntésben vállalt nemzetközi kötelezettségeit.

* Következzék a tipikus magyar reagálás: „Mind a hivatalos magyar tényezõk, mind a magyarországi magyar lapok a legnagyobb önmérsékletre és európai higgadtsággal tértek napirendre a határon túlról áthangzó izgatások felett."

* A háború során Antonescu több látogatást tesz Hitlernél, akit Románia hagyományos (?!) szövetségérõl biztosít, Magyarországot hûtlenséggel vádolja, miközben már a német szövetséges elárulásán munkálkodik.
* Mellékesen felajánlja a Führernek (akárcsak a román kommunisták 1956-ban Hruscsovnak) a román részvételt Magyarország megszállásában.

* Az 1944 augusztusi kiugrással Románia elárulta és hátbatámadta német szövetségesét. A háborút a másik oldalon folytatta és újból a gyõztesek oldalán fejezte be.

* 1944-45-ben a románok a magyarok és németek tízezreit vitették el a földvári és focsani megsemmisítõ táborokba és a Szovjetunióba.

* 1945 márciusban - hatalomra került a „magyarbarát" Groza kormány. De a magyar nemzetiségû kommunisták még hónapokig a caracali táborban szenvednek és tovább "üzemel" a földvári tábor is.

* Groza 1945 májusában Kolozsvárt majd Budapesten a román-magyar vámunió mellett foglal állást és a határok „légiesítésérõl" beszél. Néhány nappal késõbb kormányának belügyminisztere betiltja a személyi forgalmat a két ország között és bevezeti az útlevélkényszert. (Íme egy újabb példa a román politika kétarcúságára - amit a magyar „politikusok" nem akarnak tudomásul venni.)

Budapesti beszédében Groza kijelentette, hogy

"fenn kell tartani a trianoni határokat, mert azoknak Magyarország javára való módosítása akárcsak egy méterrel is, lehetetlenné tenné a román-magyar jó viszonyt."

Érdekes az, hogy Erdélynek Magyarországtól való elszakítása ezt a jó viszonyt egyáltalán nem zavarja!
Érdekes, hogy ezt a baráti álláspontot a magyar kommunista kormányok mindmáig magukévá tették!

* 1945 november 15: Petra Groza és Vasile Luca Marosvásárhelyen tárgyal a Magyar Népi Szövetség vezetésével. Megállapodnak abban, hogy amennyiben az M. N. Sz. Erdélynek Romániához való csatlakozását kéri, úgy a kormány nem engedélyezi más magyar politikai alakulat létrehozását, a parlamentben pedig 25-30 mandátumot biztosít számukra.

Így küzdött a román kormány Erdélyért, - míg a magyar államvezetés kiadta Romániának azt a magyart, Demeter Bélát, - akit természetesen ott kivégeztek - aki Észak-Erdélyt a párizsi béketárgyalásokon Magyarországnak akarta kérni.

Tragikusan igaznak bizonyul sajnos még ma is az a megállapítás, hogy a románok érdekeit két helyen: Bukarestben és Budapesten is védik, - míg a magyarokét sehol sem.

A szocializmus éveiben az „Együtt az életben, Együtt a munkában!" jelszó alatt páratlan méretet öltött a betelepítési politika, és a testvériség jelszavával halálos csapást mértek a magyarnyelvû oktatásra

Az 1956-os forradalom után az erdélyi magyarság igazi mártíromsága következett.Miközben a román kommunista vezetés vaskézzel folytatta nacionalista politikáját, a magyar vezérek az internacionalizmus jelszavát hirdették. Semmit nem tettek a szélsõséges román sovinizmus totális terrorjának kiszolgáltatott magyar kisebbségért, azt hangoztatták, hogy a nemzeti kérdés belügy.

Irigylésre méltóan „összecsengett" az internacionalista magyar és a soviniszta román politika.
Kádár János erdélyi körútja és ama kijelentése, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései Romániával szemben és, hogy a román elvtársak elvi, marxi-lenini szellemben oldották meg a nemzeti kérdést oly módon „nyugtatta meg" a román vezetést, hogy addig nem látott magyarellenes terrort honosított meg.
Az elrománosítás, a terror azonban mindenkor nagyfokú demagógiával és bizonyos látszat-engedményekkel párosult. Így pl. megszûntették a kolozsvári magyar egyetemet, de külön Központi Bizottsági határozat foglalkozott a nemzeti kérdés jobb megoldásával, „elítélt" bizonyos hibákat és megengedte, hogy különbözõ egyetemeken a nemzetiségi fiatalok anyanyelvükön felvételizzenek.

Az egyetemekrõl, az iskolából mind jobban kiszorult, pl. a magyar nyelv, a tantárgy oktatási nyelvét nem a tanulók, hanem a tanárok anyanyelve határozta meg; „kárpótlásként" létrehozták a kezdetben látványos eredményeket felmutató „Kriterion„ könyvkiadót, majd késõbb elsorvasztották.

1956-ban, a magyar forradalmi kormány többször kijelentette, hogy nincsenek területi igényei Romániával szemben, a román vezetés, hazug módon azt terjesztette, hogy Magyarország területi követeléseket támasztott Romániával szemben és felajánlkozott a szovjet vezetésnek, hogy csapatokat küldjön Magyarország, a forradalmi magyar nép ellen.

Sõt, bár a román kormány úgymond „menedékjogot" adott Nagy Imre miniszterelnöknek és társainak és az ENSZ közgyûlésen (1956. dec. 3.) ígéretet tett arra, hogy tiszteletben fogja tartani a politikai menedékjog nemzetközi szabályait, 1958-­ban hóhérkézre juttatta õket.
Ennyit ér a román politikusok ígérete, ez a román politika szavahihetõsége.

1956 után a koncepciós perek sokasága következett, elsõsorban az erdélyi magyarság, különösen az ifjúság és az értelmiség ellen. Ezreket ítéltek el hosszú évekre és még inkább kihangsúlyozódott a román politikai magyarellenessége, a terror, a gátlástalan törvénytiprás.

Az 1970-es évek második felétõl a román politika a kisebbségekkel szemben még intoleránsabbá vált, fokozódott a románok betelepítése, és Románia mind nyíltabban szegte meg a kisebbségi jogokra vonatkozó, általa is aláírt szerzõdéseket.A magyar vezetésnek a 80-as évektõl jelentkezõ enyhe próbálkozásait a lehetõ legdurvábban visszautasították (lásd pl. Grósz Károly aradi leszereplését).

A közel 350 év után függetlenné váló Ukrajna 1991 decemberében, szabadságának elsõ napjaiban értesülhetett arról, hogy Romániának területi követelései vannak vele szemben. (Észak-Bukovina, Herta vidéke, stb.) Az Ukrajnának küldött üzenettel Románia elõször vetette fel a II. világháború után kialakult európai határok megváltoztatását.A szélsõséges román sajtó és több parlamenti képviselõ, követelte az ország nyugati határainak a Tiszáig való kiterjesztését, mivel a Tisza Románia természeti és etnikai határa. Ez a terv „Nagy-Románia Dnyesztertõl a Tiszáig" mozgalomban intézményesedik.

A mai helyzetben is töretlenül érvényesül a román politikai kettõssége: egyrészt nyilatkozatok hangzanak el a Magyarországgal való jó viszony szükségességérõl, másrészt a román sajtó jelentõs része és a legfelsõ hatalmi szerv - a parlament több tagja - szidja, gúnyolja a magyar kormányt, a magyar népet és Magyarországot.