2009. március 13.
Közlemény az államfő Romániába, Székelyföldre tervezett ünnepi látogatásáról
Sólyom László köztársasági elnök vasárnap délutánra, Romániába, Székelyföldre tervezett ünnepi látogatásának időpontját korábbra, szombat délutánra módosította. Erre azért volt szükség, mert a román légügyi hatóságok az általuk korábban kiadott marosvásárhelyi leszállási engedélyt időközben visszavonták.
Az államfő szomszédos országokba tett hivatalos és magánlátogatásai mindig is messzemenően figyelembe vették országaink euroatlanti szerződésekben is kifejezett partnerségét, és szolgálták az együttműködés erősítését, valamint a kisebbségi magyarság támogatását, érdekeik képviseletét.
A kétoldalú kapcsolatok jelentős vívmánya, hogy országaink egymás kultúráját és történelmét a nemzeti ünnepeink kölcsönös, méltó megemlékezésével tisztelik meg. Mind Románia, mind Magyarország alapelvként fogalmazza meg az elkötelezettséget a határon túli nemzetrészek iránt. Ez tükröződött legutóbbi is a román államfő sikeres magyarországi látogatás során. Ebben a szellemben készítette elő a Köztársasági Elnöki Hivatal és a Külügyminisztérium Sólyom László vasárnapra tervezett ünnepi látogatását. Az államfő, egyetértésben a magyar kormányzattal, meggyőződéssel vallja, hogy a szomszédos országok vezetőinek kölcsönös utazásai hozzájárulnak a bizalom erősödéséhez és az előítéletek lebontásához, ezért ezt a gyakorlatot folytatni kívánja.