Sólyom László eredeti programja szerint vasárnap, a hivatalos állami ünnepségek után utazott volna Erdélybe.
Kumin Ferenc, a KEH főosztályvezetője pénteken az MTI-nek elmondta: a megváltozott program szerint az államfő szombaton utazik Erdélybe, ahol Nyergestetőn kopjafát állít a szabadságharcban elesettek emlékére, majd ünnepi beszédet is mond. Az államfő még aznap hazautazik, így vasárnap részt vesz a hivatalos állami ünnepségeken.
Sólyom László vasárnap még Csíkszeredába ment volna, s az ottani ünnepségen is szólt volna az összegyűltekhez, végül fáklyás felvonuláson vett volna részt. A KEH közleménye szerint az államfő, egyetértésben a magyar kormányzattal, meggyőződéssel vallja, hogy a szomszédos országok vezetőinek kölcsönös utazásai hozzájárulnak a bizalom erősödéséhez és az előítéletek lebontásához, ezért ezt a gyakorlatot folytatni kívánja.
„Az államfő szomszédos országokba tett hivatalos és magánlátogatásai mindig is messzemenően figyelembe vették országaink euroatlanti szerződésekben is kifejezett partnerségét, és szolgálták az együttműködés erősítését, valamint a kisebbségi magyarság támogatását, érdekeik képviseletét” - olvasható a dokumentumban. A közlemény szerint a kétoldalú kapcsolatok jelentős vívmánya, hogy a szomszédos országok egymás kultúráját és történelmét a nemzeti ünnepek kölcsönös, méltó megemlékezésével tisztelik meg. Mind Románia, mind Magyarország alapelvként fogalmazza meg az elkötelezettséget a határon túli nemzetrészek iránt, ez tükröződött legutóbb is a román államfő sikeres magyarországi látogatása során – teszik hozzá. Mint írják, ebben a szellemben készítette elő a KEH és a Külügyminisztérium Sólyom László vasárnapra tervezett ünnepi látogatását is.
Kumin Ferenc, a hivatal főosztályvezetője az MTI-nek szerdán azt mondta: semmiféle változásról nem tud Sólyom László erdélyi útjával kapcsolatban a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Románok: „Nem alkalmas” Sólyom látogatása
A KEH-t azzal összefüggésben kereste meg szerdán az MTI, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerdán közleményben tudatta: értesülései szerint „eltanácsolták” Sólyom László köztársasági elnököt a „román illetékes hatóságok” a március 15-i erdélyi látogatásától.
A román hatóságok azt üzenték Sólyom Lászlónak, hogy nem lenne alkalmas látogatása ebben az időszakban, tekintettel arra, hogy szerintük a magyar köztársasági elnöknek szándékában állt a területi autonómia támogatása – közölte pénteken hivatalos forrásokra hivatkozva a román Mediafax hírügynökség. A névtelen „hivatalos források” azzal indokolták a román hatóságoknak ezt a közlését, hogy „a románoknak és magyaroknak egységeseknek, nem pedig megosztottaknak kell lenniük, főleg akkor, amikor a gazdasági válság súlyosbodik” – olvasható a Mediafaxban.
„A román hatóságok felelősségről és bölcsességről akarnak bizonyságot tenni, és nem akarják hagyni, hogy Sólyom László magatartása ártson a két ország közötti jó viszonynak” – nyilatkozták a Mediafaxnak a hivatalos források.
(MTI)