Scavolas Creative Commons License 2009.03.12 0 0 8626
Kék foltról tudok, zöldről nem. Ha ez valahonnan ered és nem gordonka találta ki, aakkor is lehet tendenciózus csúsztatás is: nagyon nem mindegy, hogy egy holttesten talált hámbeszűrődés (és nem hullafolt!) milyen színű, minél frissebb, azaz a beállt halál időpontja előtt minél közelebbi időpontban keletkezett, annál kevésbé lesz zöld vagy éppenséggel sárga. Előbb piros, lila, kék, majd zöld és sárga. Tehát ha zöldnek olvastad, én pedig még kékről tudtam, akkor valami nem stimmel -- de minél inkább haladunk ezen a színskálán balról jobbra, annál régebbi keletkezésű a sérülés.
Arról mondjuk nem szükséges szólni, hogy a külső felületi vizsgálat után szövetani vizsgálat is készül minden ilyen sérülésből, ami sokkal pontosabban tudja megállapítani, milyen típusú sérüléssel állunk szemben, van-e a mélyebb szövetekben is sérülés, esetleg izom vagy csontsérülés is társul-e, stb.

O. konkrét combtájéki sérüléséről az ig. orvsi vizsgálat emlékeim szerint azt állapította meg (ez volt a sajtóbeli állítás), hogy nagy valószínűséggel a halál beállta előtti 1-7 nappal keletkezett, de semmiképpen sem közvetlenül (percekkel, órákkal) a halála előtt.

Szerintem azon kár filózni, mitől keletkezett ez a sérülés, mivel ennyire izoláltan fennálló sérülést még ha friss is volna, nagyon nehezen lehet elfogadni, mint idegenkezűségi bizonyítékot. Ha szexuális indíttatású támadás áldozata, máshol is kell legyen hasonló sérülés (védekezési jelek pl.), nem beszélve a nemi szervek környékéről.
Ha elrabolták, és elkábították, akkor is nagyon nehezen feltételezhető, hogy állandóan, folyamatosan kábítva tartották addig, amíg megfojtási szándékkal Duna-vízbe nyomták a fejét. (A balaestes vagy öngy. vízbefulladásokkal is szokott járni a nyakizmok bevérzéses jellegű sérülése a fulaldás közbeni erőlködéstől és haláltusától erről mondjuk jó lett volna hallani.) Minél tovább tartják kábítva, annál nagyobb mennyiségben kell adagolni valamilyen altatót, ami a szem belső folyadékterében (csarnokvíz) felszaporodik és még ilyen idős hullából is vizsgálható és kimutatható marad. Ha pedig éber állapotban is fogva tartották, akkor valamiképpen fizikai mozgásában korlátozniuk kellett, aminek megint csak jól észlelhető (mikroszkóp alatt!) nyomai maradnak (pl. egy bármivel megkötözött csukókon és bokákon). Erről pedig biztos, hogy nem tudunk. Úgyhogy szerintem ezzel az elrablásos hülyegyerek-történettel már igazán le lehetne állni...
Előzmény: fred30 (8613)