(nemek = nekem)
Biztos vagyok benne, hogy még nem ért véget a történet, az eddigi teljesítménye alapján B. papa nem fogja annyiban hagyni, és amire mi itt rá tudunk jönni az LÜ jogilag csapdás helyzetét illetően, arra a felbérelt ügyvédei is rá fogják vezetni őt.
Legalább minden kétséget kizáróan a halál beálltának időpontját és a vízbefulladás helyét A halál időpontja közelítően megállapítható vagy feltételezhető, ha megegyezik az utolsó ismert napjának dátumával, mert az ismertté vált elfogyasztott ételmaradványok ebben segíthetnek. Nagyon remélem, hogy ezt nagyon tüzetesen vizsgálták és közzéteszik az eredményt. A vízbefúlás helyének valószínűsítéséhez, vagy legalább a Lánchíd tövének valószínűsítéséhez az összehasonlító kovamoszat-vizsgálat alapján kell tudjanak választ adni. Ha nincsen tökéletes egyezés a Lánchíd-tövi mintával, akkor baj van, mert a vízbefúlás helyszíne ismeretlen, stb. Éppen ezért nagyon remélem, hogy a diatóma-elemzés részletes eredményét is közzéteszik.
A megtalálás helyének moszat-flóráját is ugyanúgy meg kellett vizsgálniuk annak kizárására, hogy ott került vízbe (ez automatikusan így kell történjen, attól függetlenül, hogy volt a megtalálásihoz képest eltérő valószínűsíthető vízbekerülési hely).
A Csepel-sziget öblének és a Lánchíd tövének diatóma-flórája szerintem eltérő kell legyen, főleg ha a szennyvíztisztító munkálatok miatt nagy mennyiségű idegen eredetű földet hurcoltak a víz közelébe, vagy közvetlenül a vízbe (a behurcolt föld is tele van diatómákkal, de egészen más összetételűekkel és ez keveredik a helyileg jellemző flórával).
Csak azt nem tudom elképzelni, mint ahogy már ma korábban is írtam, hogy ukk-mukk-fuck közlik, hogy lezárták az ügyet, jó éjszakát.