pernahajder Creative Commons License 2009.03.12 0 0 8586

Csak a sajtóhírekből ismerem én is a LegfÜ határozatát. Feltételezem, azért ennek a szövegét annak idején az újságírók valamennyire csak híven közölték, lévén, hogy a hatóságtól a sajtótájékoztató keretében megkapták írásban is a kivonatos szöveget. Másolni meg talán még tudnak, ha saját kútfőből írni már nem is. :-))

 

Nos, ez a határozat az apa kezdeményezésére indult jogorvoslati eljárásban született.

 

Az apa feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a leánya sérelmére elkövetett esetleges bűncselekmény gyanúja miatt.

 

Ezt a rendőrség elutasította azzal, hogy az eltűnt személy ügyében lefolytatott közigazgatási eljárásban bűncselekmény gyanújára okot adó tényeket nem lehetett megállapítani.

 

Az apa ez ellen élt panasszal,

 

A LegfÜ a panasznak helyt adott azzal a szerencsétlen, fából-vaskarika indokolással, hogy a nyomozás nem tagadható meg mindaddig, amíg kétséget kizáróan nem állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény. Ennyi és nem több. Konkrét bűncselekményt, amelynek gyanúja miatt nyomozni kellene, a LegfÜ nem is jelölhetett meg a határozatában, hiszen az a hatáskör durva túllépése, a nyomozóhatóság befolyásolása lett volna.

 

A LegfÜ tehát nem kreált gyanút, noha helyesen látod, hogy a szerencsétlen logikájú indokolásból akár ez is kikövetkeztethető lenne.

Előzmény: alfredoo (8584)