Az oktatás különböző szintjein dolgozó pedagógusok kontraszelektáltságáról még nem is beszéltünk. Én régi adatokat ismerek, de nem hinném, hogy a helyzet sokat változott. Eszerint az óvónő- és tanítóképzők hallgatóinak 80%-a fizikai dolgozó családból jön. A tanárképzőkben tanulók 60%-a, attól függően, hogy területileg hol van az intézmény, és a bölcsészkarokon mindössze 20% körül. Javítsatok ki, ha valami változott.

Tehát a "frontvonalban" dolgozók, a legfontosabbak, a tanítók többsége nem rendelkezik azzal a rejtett kulturális tőkével, amivel a középiskolai tanárok. Ugyanakkor a munkájuk lényegesen nehezebb. Az iskolák pedig minél messzebb vannak a centrumtól, annál inkább a túlélésre játszanak. Továbbá ki vannak szolgáltatva a helyi önkormányzatoknak, amelyek leginkább ingatlannak tekintik őket, nem pedig szellemi tőkének. Arra valók, hogy odarakják igazgatónak a jegyző feleségét, vagy pedig eladják az épületet az orvosnak, hogy magán idősek otthonát nyithasson benne.

Ott van jó iskola, ahol az igazgatónak szilárd a poziciója, és elég széles a látóköre.