Hát én az első gyerekem előtt biztos voltam abban, hogy képtelen lennék sérült gyereket felnevelni. Aztán amikor láttam, hogy mi a különbség aközött, ahogy én állok a gyerekemhez vagy ahogy más, már nem voltam biztos abban, hogy képtelenségem ellenére is nem kellene-e valahogy megoldanom... Végül, ezt már biztosan írtam ezen a topikon is, a harmadik gyerekem tényleg sérült lett, ajak- és szájpadhasadékos, amúgy egy rendkívül szerencsés probléma, sokat kell vele szenvedni, de igen jó eredményeket lehet elérni, eddig igazán komoly nehézségünk még nem volt, de azt azért nem mondanám, hogy mindig jól bírom. Pedig tudhatom, hogy legkésőbb mire leérettségizik, addigra pont egész ember lesz ő is, és amúgy zseniális kisfiú, a legvidámabb a három gyerekem közül...