DittyCat Creative Commons License 2009.03.07 0 0 2235
Sziasztok!

A Művházban tett látogatásom eredménye a következő:

-Először is az időpontot kellett egyeztetni, hogy mikor legyen a kiállítás. Mondtam, hogy legalább 3 hét kellene, ennél rövidebb időt nem szoktunk egy-egy kiállításnak. Lett volna egy 2 hetes idő intervallum, de végül egy 3 heteset találtunk, MÁJUS 18-JÚNIUS 5-ig. Ebben az a jó, hogy közben lesz egy nemzetközi konferencia a kiállítóteremben, ahová a világ minden tájáról jönnek a gyógyszerész főmuftik, és ebben a 3 hétben lesz egy vezetőségi ülés is. Örült a szervező hölgy, hogy ezekre az alkalmakra ilyen szép kiállítással várhatja a vendégeket. A baj csak az, hogy május 18-a hétfő és nincs rá mód, hogy előbb (szombat vagy vasárnap) odamenjünk a képeket felrakni, erre csak hétfőn van lehetőség és ekkor lehetne a megnyitó is, 16 órakor. Erre mindent tudnak biztosítani, abrosz, pohár, tányér lesz, pogácsát, sütit, üdítőitalt pedig mi vihetünk jól bevált szokás szerint.

-Maga a művház nagyon kicsi és nincs frekventált helyen. A 217-es busz az, ami közel áll meg hozzá, ezen kívül az 51/151-es és a 117-es buszok vannak még viszonylag közel (ezek a Gyömrői úton járnak). Mind a Liget térről indul. A kiállítóterem 50 nm-es, de 3 hatalmas ablak és 2 óriási szekrény a hasznos falfelületből sokat elvesz, így igazából nem mondom, hogy sok kép férne fel, erről képeket is mellékelek.

-A képek rögzítését úgy oldják meg, hogy a falon felül körben fut egy fa szegély és abba SZÖGELIK bele a drótokat amin a képek lógnak, erről képet szintén mellékelek.

-A kiállítóteremnek bérleti díja nincs, DE kérnek valami alkotást, amit otthagyunk nekik mintegy ajándékba. A gyógyszergyár intranetes hálózatán hirdetik a kiállítást és kiraknak róla plakátot, de egyéb hirdetési módokról, szórólapról nekünk kell gondoskodni. A művház csak hétköznapokon 8-17-ig van nyitva, ha egyéb rendezvényük van akkor tovább, de azokra nem mehet be bárki.

Ez van, kérdezzetek, mondjatok valamit...

Terem1Terem2Terem3Terem4Rögzítés