>>
Minden gyár behozatala nyereséges hosszútávonNem feltétlenül mindegyiké.
A szerződések jó néhányában szerepel a sok egyéb kötelezettség mellett, hogy a betelepülő cég munkaerőbázisára mások ne telepedjenek rá, tehát adott térségekben nem telepíthetsz le nem, hogy versenytársat, de még olyat sem, ami felverné a béreket.
Ezen a ponton lép be a stratégiai tervezés, tudod, hogy milyen adottságokkal rendelkezel a társadalmon belül és milyenekkel fogsz az infrastruktúra fejlődése révén rendelkezni és igyekszel olyanokat letelepíteni a kiválasztott helyszínekre amik szinergikus hatást fejtenek ki és elősegítik a dinamikus fejlődést.
Az autógyártás szerintem jó ideig halódni fog amíg az iparági szereplők egyike másika el nem vérzik, végül is nem muszáj lecserélni még a tíz éves verdát sem, elgurulni elgurul az is.
A most következő gazdasági fellendüléskor nagyon éles verseny lesz abban, hogy a jövő húzóágazatai hova települjenek. Települni pedig oda tudnak, amit még nem fedtek le az előző felmenet legvégén a csúcsra járatott fogyasztási igényeket kiszolgáló kapacitásokkal.
A logika azt diktálná egyébként, hogy a csúcsra járatási kapacitásokat építsék le a fogyasztás visszaesésekor.