puzdra Creative Commons License 2009.03.03 0 0 284
Kedves barátom, egy ideje nem mutatkoztam, egyéb elfoglaltságaim miatt, a fórumon. Akik viszont esetleg még emlékeznek szösszeneteimre tudják, hogy hatvan körül járó magyar vagyok. tehát mielőtt gyufáért küldenélek a Közértbe, és mielőtt kioktatnál a bolsevizmus mibenlétéről (engem, aki annak magyarországi regnálását végigéltem az első pillanatától kezdve), legközelebb vedd ezt figyelembe kérlek.

1. A háború után nem azzal kezdődött a bolsevizmusunk, hogy egy hétfőn arra ébredtünk, hogy az van, hanem 1945 és 1948 között szépen épült le az újdonsült köztársaságunk. Ma az MSZP irányítói hasonlóan falják-szalámizzák fel a pártokat. Elég talán a kisgazdákra, a szociáldemokratákra, vagy az MDF-re ha gondolsz. 2006 október 23.-a pedig a félelemkeltés sarokköve a 3. Magyar Köztársaságban, máig ismeretlen idegen nyelvű bankrablóknak öltöztetett azonosíthatatlan fegyveresekkel.

2. Ott, ahol szabadon lehet 168 cm-es embereket törpézni, talán engedtessék meg az átlagnál nyurgábbakat lajtorjának, égimeszelőnek vagy zsiráfnak nevezni.

3. Tegyünk különbséget a média-beli és a politikusi hazugságok között. Ha egy miniszterelnök választási győzelemért ÁFÁ-t csökkent, öt éves adókedvezmény programot hirdet, majd ezeket eltörli a győzelem után, azt minősített választási csalásnak nevezik Indiában, Bangladesben, Afrikában de még latinamerikában is. Ez politikusi hazugság és az illető politikusnak a pöcében a helye. Ezen belül a bolsevista hazugság olyan, hogy az ebben a légkörben szocializálódott politikus 10 percen belül szemrebbenés nélkül képes az előzőekben állított dolgoknak az ellenkezőjét vallani. ( ...ugyan elnök úr, vonja vissza. Gyógyszerfelírási díj?..." A média hazugságoknak meg a bíróságon a helyük.

4. Azt MSZP igen is bolsevik gyökerű párt. A kádári átkost MŰKÖDTETŐI mind ebben a pártban "politizálnak".(meg a Munkáspártban) Az ultraliberalizmust pedig a koalíciós társa képviseli a papíron ugyan felmondott, de a valóságban nagyon is létező szövetségükbe. A kötőjelet tehát nem én, hanem ez az érdekszövetség vonta maguk közé.

5. A nemzeti radikalizmus nem ördögtől való. És ezt is , mindössze intelligencia kérdése, megkülönböztetni a belterjes nacionalizmustól. Akik tehát összemossák a patrióta nemzeti radikalizmust az Európában valóban nemkívánatos nacionalizmussal, netán a fasisztákkal, azok inkább csak olvasgassanak itt a fórumon. Aztán két három év múlva akár hozzá is merhetnek szólni.

6. Te engem ne kategorizálj sehová. Olvtársaid skatulyába helyezése bolsevik, azazhogy internáci gondolkodásodra vall.

7. Akik a magyarokat ebbe a történelmünk folyamán soha nem tapasztalt mélységekbe lavírozták anyagilag, erkölcsileg, egészségileg, tudatilag, azok igenis nemzetvesztők. És ez igaz ha Szálasi, ha Rákosi, ha Kádár, ha Megálló, ha puzdra megfogalmazására hajaz.
Előzmény: Megálló (243)