Aerion Creative Commons License 2009.03.02 0 0 169
Hogy veszíti el az erejét a globalizmus (ha egyáltalán van ilyen fogalom, hiszen a globalizáció automatikusan létrejövő jelenség, nincsenek vezetői)?

 

A globalizáció, ahogy az a XX. században, különösen ami 1945-óta zajlott egyáltalán nem természetes, automatikusan kibontakozó jelenség, hanem abszolút irányvezérelt, mechanikus formáció. Ez egy pénzügyi-gazdasági globalizálódás, amelynek politikai tőkéjét egyfajta katonai potenciál, illetve presszió támasztja alá. Már hogyne lennének vezetői! A jelenben az összes politikai centrum ország vezetője, vezető testületi tagja ilyen, illetve mindazok a gazdasági, pénzügyi életből, amelyek kapcsolati tőkéjüket ebből merítik. Mindez mire épül? A javak egyenlőtlen elosztásra, és a javak egyenlőtlen elosztásában kedvezményezett társadalmak extra fogyasztására. Természetesen vannak minőégi különbségek az egyes kedvezményezett országok között, egyesek jobban el voltak engedve, míg mások nem. De ez most már nem számít, mert mindez fenntarthatatlan. Ennek a rendszernek az egyik tartópillére, a pénzügyi stabilitás kidőlt. Megbomlott a rendszer komplexitása, ami önmagában még nem lenne végzetes baj, de az már igen, hogy mindez a baj egy beteg, legyengített rendszert ért el. Nem fog tudni belőle talpra állni.   

 

 

Nem lehet majd Mekdöncit nyitni?

 

Ha nem lesz rá igény, nem lenne felesleges?

 

Betiltjuk a Coca-Colát?

 

Ki akar majd tiszta víz helyett cukrozott, adalékanyagokkal telített löttyöket inni?

 

Kizavarjuk az Audit?

 

Egy elhúzódó válságban kinek lesz pénze új gépjárműveket vásárolni? Aki igen, az vajon nem szúrja ez majd azok szemét, akik meg nem lesznek képesek erre? Pláne, ha a mindennapi megélhetésük is kockázatokkal lesz telítve?

 

Amire majd megtiltják a magyar mezőgazdasági termékek eladását az EU-ban?

 

Ki mondta, hogy 10-15, vagy 50 év múlva még lesz Európai Unió abban a formában, ahogy azt most ismerjük?

 

Nem fogadják majd el a magyar egyetemi diplomákat?

 

Részletkérdés.

 

Lezárják a határokat, mint az 50-es években?

 

Nem csak akkor voltak lezárva, egyébként meg részletkérdés.

 

És letartóztatják majd nálunk azt, akinél dollár van?

 

Ki mondta, hogy mondjuk 20 év múlva lesz még dollár? Honnan tudod?

 

Betiltjuk a külföldi lapokat?

 

A nyomtatott médiumok részesedése a tájékoztatásból rohamosan csökken, 10-15 év alatt különösebb eszközpresszió nélkül is teljesen elhalhatnak.

 

3 évenként lehet majd külföldre utazni?

 

Miért kéne külföldre utazni, ha adott esetben Magyarországon, vagy a közvetlen lakókörnyezetben nagyobb lesz a közbiztonság, lesz áram, lesz tiszta víz, lesz fűtés, ellentétben a nagyvárosokkal zsúfolásig telt nyugati országokban, mondjuk Angliában, ahol az erőforrások drasztikus csökkenésével súlyos társadalmi hanyatlás várható?

 

Mindezen negatív hatások kivédéséhez természetesen a magyar államot meg kell erősíteni, mindenfajta értelemben, katonalilag pedig különösen.

Előzmény: Megálló (156)