Egyébként az szerintem egy érdekes téma, hogy mi az a sajátossága egy filmnek vagy zenének, hogy egyáltalán többször, de horribile dictu sokszor is meg lehessen nézni. Egy Liszt h-moll szonáta úgy zseniális, hogy azért azt nem hallgatja mindennap az ember. A slágeresebb Egy kis éji zenét sem. Vannak olyan albumok, amikhez hangulat kell, de ha megvan,akkor mindig beteheti az ember és élvezi. Van amit annyiszor hallgatott már az ember, hogy égési sebet okozott (potenciálisan akár Vivaldi ismertebb művei, vagy ilyen az Abba is)

Nálam Alizée a rekorder, per a mai napig akámikor beteszem hallgatni/nézni, mindig szívesen hallgatom, lassan tán hatodik éve, és képtelen elfáradni bennem az első két albuma, miközben a harmadik legfrissebb jazzes, pszichedelikus albumát már mondhatni nem szeretem, még ha intellektuálisan logikus útkeresésnek is tartom.