polignac Creative Commons License 2009.02.24 0 0 477
Népszava

Hógolyóval is hiába tüntettek Gonda Lászlóék
"Hozzátok ki, vagy bemegyünk!"

Itt tüntetünk már 2006 óta, és semmi sem változik - kesergett tegnap délután öt óra tájban Gonda László, a Kossuth tériek egykori vezére. A Parlament előtt délután három óra tájban kezdett gyülekezni a tömeg, hogy az utcáról adjon segítséget a parlament feloszlatását az ülésteremben követelő ellenzéki képviselőknek.
"Gyurcsány Ferenc legyen fegyenc" - skandálták, miközben a kevésbé fázós fiatalok hógolyókat formáztak. Valaki szakértő módon magyarázta a többieknek, hogy tojást ugyan nem lehet dobálni, de ha hógolyóval nyomják képen a rendőröket, abból nem lehet baj. Bár rendületlenül esett a hó, legalább egy órán át kitartottak a transzparensekkel és árpádsávos lobogókkal érkezett idősebbek és fiatalabbak. Azután azonban elkezdett fogyni a tömeg. Amikor valaki kilépett az Országházból, fennhangon ordították: "hazaárulók" vagy "kóterba a kormánnyal". Az egyik férfi azt javasolta, kiabálják, hogy: "Munkát, kenyeret!" Hozzátette, hogy a népnyúzók ezt talán majd megértik. Hatalmas sikert aratott az a turista, aki kezébe kapta az egyik árpádsávos, illetve nemzeti színű zászlóval ékesített hosszú botot, megállt a Kossuth téren a hóban, és lefényképeztette magát. Azt ugyan nem értette, hogy körülötte mi történik, de jó bulinak tartotta a tüntetést. Az idősebbek közül többen palesztin sálat viseltek, a kormányellenes demonstrációkon mostanában ez a sikk. Jól megfért az árpádsávos tarisznya a zöld-fehér Fradi-sál mellett. Akadtak, akik csak akkor húzták le szájukról a fekete-fehér mintás kendőt, amikor például azt üvöltözték: "Hozzátok ki, vagy bemegyünk!" Természetesen ez alkalommal is ÁVH-soknak nevezték a rendőröket. Egymás között azt mondogatták, hogy majd kapnak ezek a Gyurcsány-pribékek, ha az igaz magyarok kerülnek hatalomra. Amikor pedig már lement a nap, és nagyon kemény lett a hideg, kört alkottak, és táncolva azt harsogták: "egye meg a fészkes fekete fene". Délután még néhány százan követelték a parlament feloszlatását a Kossuth téri parkolóban, ám mire a Házban elkezdődött a szavazás, az Országház előtt talán harmincan maradtak.