A védákból idetennék egy idézetet:

"Akiknek nincs kezük, zsákmányul esnek azoknak, akiknek van; akiknek nincs lábuk, a négylábúak prédái lesznek. Az erős a gyöngébben él, és általános törvény, hogy minden élőlény egy másiknak a tápláléka."(Srímad-Bhágavatam 1.13.47.)

A hinduk az anyagi világban mindent a karmához kötnek. Ez az anyagi világ ok-okozat törvényének a tulajdonképpeni ítélete. Ha rosszat tesz valaki, akkor azért jár visszahatás, ha jót, akkor azért. Az egész élet egy tanulási, önmegvalósítási folyamat, amely a legrosszabb eseben egészen molekuláris szintről indul, mondjuk papucsállatka. Minden létforma valamilyen más létforma fennmaradása céljából van alkotva, vagyis a működése olyan szinten van betervezve, hogy a megnyilvánuló szélsőségekhez is tudjon bármikor igazodni egy tól-ig határon belül. A határ célja az, hogy a visszahatások előterjeszthetőek legyenek az anyagi természet számára. Ha ugyanis minden létforma tól-ig nélkül mutálódhatna, akkor az anyagi természetnek nem lenne lehetősége az alakítgatásra. Márpedig a visszahatások kimérésének akkor van értelme, ha a létforma rendszerében megvan az az irányítható összetevő, mellyel a változás a viszahatásnak megfelelően aktiválható.

Magyarul, ha túlszaporodnak mondjuk az elefántok, az anyagi természet olyan szinten variálja át a környezeti tényezőket, hogy a szaporulat a legoptimálisabbra álljon vissza. Ezt Darwin természetes kiválasztódásnak írja le, de a hinduk az anyagi természet beavatkozásaként könyvelik el. Vagyis a természeti ok-okozat rendszerben jelenik meg az optimálistól eltérő "adat", s visszahatást gyárt, mégpedig úgy, hogy vagy a táplálékot, vagy az időjárást, vagy más külső behatást alakít úgy, hogy a bármilyen irányú eltérés visszaálljon a rendes, harmónikus állapotba. Ha alacsony a szaporulat, akkor több ennivaló lesz, jobb, kedvezőbb éghajlati körülmények, ha sok, akkor az ellentéte.