Biztonság: pár kempingben már megfordultunk, de eddig ( kopp-kopp ) nem tűnt el semmink. A sátrazós, majd a sátras utánfutós korszakban sem. Lehet eddig csak szimplán szerencsénk volt ?
Már érkezéskor, ahogy leakasztom a lakót, jönnek a közelben lévők szó nélkül segíteni tolni, helyreigazítani. Ez működik itthon-külföldön egyaránt, oda-vissza.
Kempingben ( legalábbis amerre mi jártunk ) pár óra alatt összeismerkedtünk a szomszédokkal, az "utcában" lakókkal. Ha később idegen lenne a lakók környékén, egyből feltűnne. Legutóbb pl. az utcácskánk elején egy német nyugdíjas pár volt, este, ahogy mentünk vissza a fürdésből a lakóhoz, szólt, hogy de. fél 11-kor egy ez és ez a rendszámú autó beállt a placcunkra az autó és a lakókocsi közé, kiszállt egy fiatal pár, körbejárták a lakót, bekopogtak, válasz híjján visszaültek, és elmentek.
Megköszöntem az infót, majd tájékoztattam az öreget, hogy tudok róla, unokatesómék a környéken nyaralnak, gondolták felkeresnek minket, de mivel nem találtak meg minket a kempingben, ezért utánunk jöttek a fürdőbe.
Unokatesómat a kempingből kifelé menet megállították a recepción, felírták az autó rendszámát és a neveiket, valamint rákérdeztek, hogy kihez jöttek, miért távoznak ilyen gyorsan.
Útközben volt, hogy párszor aludtunk a lakóban, mindig benzinkút parkolójában ( Csehország, Németország, Ausztria ). Volt, hogy éjszakára a fellépő kint maradt a lakó előtt, senki sem vitte el.
Voltunk pár kempingben, ahol egész jól be volt kamerázva a bejárat-kijárat, a parkoló és a főbb utacskák. Biztos megvan az oka, hogy miért.
Vadkempingezésnél, esetleg közterületen huzamosabb ideig történő parkoláskor valóban szükség van fokozott védelemre. Ilyen esetekben elgondolkodnék a vonófejzár mellett a kitekerhető lábak visszatekerésének valamilyen blokkolásában.
4 láb lent a földön már elég macerássá teszi a vontatást :)
Az igazsághoz tartozik, hogy mi inkább termálfürdők közelében levő kempingekbe járunk, itt megtalálható minden korosztály, és bőven akad mindentlátó nyugdíjas :)
Balatonpart, tengerpart biztosan más, ott inkább a fiatalabb korosztály van többségben, nincs tapasztalatom, hogy viszonyulnak egymáshoz, figyelnek-e egymásra.
Lakóban van egy kis széf bankkártyának, útleveleknek, készpénznek. Egyszer történt, hogy a jópár napos rossz idő miatt mindenki szedte a sátorfáját, a környékünkön 2-3 lakó maradt. Mivel együtt mentünk pancsizni mind, ezért amíg mind elvoltunk, a recepción béreltünk széfet, oda raktuk be a motyónkat, míg vissza nem értünk.
Minden héten járok egy furgonnal Németországba. Ha fáradtnak érzem megem, kiállok egy benzinkútra, ha lehet, a kamionok közé ( ők is figyelnek egymásra ), alszom egyet. Eddig nem volt semmi zűr ( ponyvavágás, fülkefeltörés ), az alapvető dolgokat betartom: laptop, navi ( tartója is ), telefon úgy elrakva, hogy kintről ne látszódjon, ne csábítson senkit a rosszra.
Kollégáknak volt már ponyvavágás ( el nem vittek semmit, mert papírhengereket nem egyszerű ellopni ), de mindig kis, kivilágítatlan, kameramentes parkolókban. Én ilyen helyeken nem állok meg, még nappal sem.
Szóval lehet, hogy eddig csak szerencsénk volt, nekem személy szerint eddig nincsenek negatív élményeim, félelmem.
Találkoztunk mi is olyanokkal, akiknek a lakójába alvás közben gázt fújtak, majd elvitték mindenüket. Ezek az esetek is elhagyott, kis parkolókban történtek.
Jó helyválasztással sokminden megelőzhető.