"
Pap János, Veszprém megye ill. a Bakony kiskirályának nevezett helyi párthatalmasság a «168 óra» c. rádióműsorban az alábbiakban lett jellemezve: A Kádár-éra egyik jellemző alakja, aki volt megyei első titkár, belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes, tehát a politikai ranglétra magas fokán állók egyik példánya. Ő volt az egyike azon figuráknak, akik kitűnő megtestesítői voltak ennek az embertelen pártállamnak. Indirekt módon, ugyanakkor erős kézi vezérléssel rendelkezett birodalmában - nemhiába érdemelte ki a Bakony kiskirályának jelzőjét -: de nemcsak saját megyéjében, hanem az egész országban mindenhová elnyúlt a keze. Legendás egykori kijelentése: «Addig, amíg én itt vagyok, Veszprémben nem lesz völgyhíd!» Ki is volt ő tulajdonképpen, aki rendszerváltozás időszakában állítólag öngyilkos lett?Balogh Elemér veszprémi író, újságíró 1989/90 táján az alábbiakban festi le őt és a többi kommunista politikust:
«…Ma már eléggé köztudomású, hogy "hős" Kádár, "hős" Münnich, a "hős" Marosán és többi derék "hős" szovjet parancsra vállalta el a piszkos munkát. Az ún. forradalmi munkás-paraszt kormány Hruscsovék által összetákolt és a magyar nép nyakára ültetett bábkormány volt. És ennek a kormánynak szolgálatkész kisegítő személyzete volt az a sok ember,… azok a vidéki kiskirályok, kisebb-nagyobb hatalmasságok, akik felsőbb hatalom kiszolgálói voltak… Ezeknek az embereknek hihetetlenül gyors karrierrel fizették meg a segédkezést: egyik napról a másikra a ranglétra legmagasabb fokaira emelkedtek. Pillanatok alatt megyei tanácselnök, teljhatalmú párttitkár, miniszter, miniszterelnök-helyettes lett belőlük… kerekded arc, harmonikás toka, lelógó kis pocak, terebélyes ülőpárnák. Külsőleg is jól táplált hivatásos forradalmárok ők. Látszik rajtuk, hogy elég szépen kimarkolták a maguk részét a bőség kosarából. Szókincsük szegényes, tájékozottságuk felszínes, műveltségük néhány frázis pufogtatásából áll… A korrupció ebben az országban soha nem burjánzott el úgy, mint éppen ezeknek az embereknek az országlása idején. A pártbizottságnak nemcsak a vezetői, hanem még a kisebb rangú beosztottjai is valóságos kiskirályok voltak itt [Szerk.: Veszprémben]. Ez köztudomású. A legtermészetesebbnek vették, hogy a tsz-ből dől hozzájuk a természetbeni juttatás, hogy kirándulni vagy nyaralni hivatali autón mennek, vagy - egy lépcsőfokkal feljebb - a kormány külön repülőgépén, mint ahogy erre is volt példa. A vadászat volt az ő úri szokásuk is.
Vázlatos portrémhoz utolsó vonásként még hozzátenném: máig magam előtt látom egyik magas rangú hivatásos forradalmárunkat, amint pufajkában, forradalmi jégeralsóban, kulacsában szívet melengető szilvóriummal, tömpe, zsírpárnás ujját a ravaszon tartva céloz, mert fejedelmi vadat hajtottak a puskacsöve elé. Aztán hivatásos forradalmárunk meghúzza a ravaszt, lő, és a vad oldalán persze kibuggyan a vér. Vagyis nekik ez az ország tejjel-mézzel és vérrel folyó Kánaán volt. Érthető, hogy foggal-körömmel ragaszkodtak és ragaszkodnak még ma is uralmukhoz. Céljuk bevallottan is a hatalom mindenáron való megszerzése és mindenáron való megtartása. Aztán érdekelte is őket, hogy mindeközben nyomorba taszítják a népet, hogy ebek harmincadjára juttatják az országot?»" |
