Törölt nick Creative Commons License 2009.02.15 0 0 4071

Valóban, egyetlen irányzat sem sajátíthatja ki a nemzet fogalmát. Sajnos azért jogos a szélsőjobb = (vér)nemzeti oldal azonosítás, mert a baloldal vezetői általában hangsúlyozzák, hogy internacionalista alapon állnak. Szerintük minden ember egyenlő, a magyar nem több, nem értékesebb, számukra még csak nem is kedvesebb mint a többi. Ez még a retorikában is megjelenik, tetteikben főleg. Az összekötő kapocs baloldalon az érdekazonosság és nem a nemzethez tartozás. Szerintem ez azért alakult így ki, mert a magyar munkásság, később a szegényparasztság mozgalmainak szervezését zsidók kezdték meg 1867 után, ill. a mozgalmak befolyásának növekedésével végig az élen maradtak. Talán az is benne van, hogy ha az akkori uralkodó osztály zömmel vérmagyar nemesekből állt, akkor kellett találni egy ellenpontot: uralkodó és vérmagyar kontra elnyomott és nemzetközi. (Azt mégsem mondhatták, hogy elnyomott és zsidó, mert levágják őket mint az ökröt.)

 

Nemzetiszocialista demagógia: azért Hitler alatt nem csupán demagógia volt, munkanélküliség hipergyors megszüntetése, szociális házépítés a német munkásnak kis kerttel, népautó olcsó törlesztővel, vállalkozók nyereségének lefölözése, irányított kapitalista gazdaság, munkás-tőkés irányított egyezkedése (bár ebben a műfajban Mussolini indult hamarabb), szociális intézkedések sora (általános nyugdíj, betegbiztosítás, szabadság, fizetett ünnep, orvosi ellátás), zsidó tulajdon német kézbe adása. Vess meg, ezek az intézkedések nekem szimpatikusak.

Ha Hitler minden zsidót kitelepít Palesztínába 1940-ig, akkor ma együtt ünneplik a zsidók mint izrael állam megalapítóját és a németek mint legnagyobb szabadságharcosukat.

Előzmény: Hierro Nyh. (4067)