Törölt nick Creative Commons License 2009.02.14 0 0 4059

Károlyit nem tartom sokra, de a ráosztott bűnbak szerepet sem fogadom el.

 

Talán nem volt aljas, de hogy naiv hülye volt, balek, az így nagyon valószínűnek tűnik. Szerintem lényegében beszívta a pacifizmus eszméjét, s minden tettét ez határozta meg a későbbiekben.

 

Egy felbomlott, demoralizált hasereg tagjai özönlöttek vissza egy nyomorgó felfordult országba. Azok az emberek, kik a fronton megszokták az ölést, nem sokba nézték (volna) az emberéletet a hátországban sem. Azt hiszem, a fegyverek elszedése az atrocitások megelőzését szolgálta. (Tiszát is kóbor katonák ölték meg.Az orosz forradalomban is  a korábbi frontkatonák öldökölték a "burzsujokat".)

 

Azonnal honvédelemre fogni, s ezáltal lekötni az energiákat, indulatokat: jön az ellenség, hogy elvegye a házat/földecskét és örökös szolgaságba vesse a magyarokat.

 

A hadsereget egybentartani márcsak azért sem lehetett, mert, a hazajövő csapatok nemzetiségileg igen vegyes összetételűek voltak.  (Kivétel a kis létszámú Magyar Honvédség)

 

Ki kellett volna válogatni a színmagyar katonákat és azonnal új alakulatokba szervezni őket. A nemzetiségektől mindenképp elvenni a fegyvert, s hazaáramlásukat lassítani. Ha lehetséges katonaságot segítő szolgálatra beosztani.

 

A határrevíziót nem tartom mindenre jó gyógyírnak, és nem hiszek a megvalósulásában. Ugyanakkor bizakodom abban, hogy a határok egyre inkább másodlagossá válnak a Kárpát medencében  és nem választanak szét bennünket.

 

A határrevízióval egy erősebb, erőforrásokban gazdag, nyílt sérülékeny ország helyett egy önellátásra alkalmas(abb) ország jönne létre. Divat köreitekben kulturális sokszínűségről beszélni, ami megtermékenyíti a társadalmat, gyorsítja a fejlődést: ez ma végletesen eltérő népek (magyar-zsidó-cigány) közt NEM valósul meg. Magyarországnak ebből az együttélésből nem sok haszna van. Szlovák, szerb, román, ruszin - a vallás, az értékrend, a legalapvetőbb dolgok tisztelete, alap európai fehér kultúrkör megléte - összetartó erő, a kulturális sokszínűség pedig valóban segítheti a gyors fejlődést, mert az alapvető értékek/értékrendek ugyanazok.

Én hiszek a revízióban, még a békés revízió is létrejöhet, ha szomszédaink (és mi is) felismerik, hogy a szerencsétlen keleteurópai népek gazdasági kizsákmányolásunknak, összeugrasztásának véget vet egy legteljesebb keleteurópai megegyezés, ahol erőforrásainkat egymás rendelkezésére bocsátjuk, egymást erősítjük és nem Oroszországot, usát, izraelt vagy Nyugat-Európát.

 

A románok és a csehek valóban kitűnőek propagandában és diplomáciában. Jó lenne utólérni őket.

Sajnos, semmit sem tanultunk az első világháború tapasztalataiból sem. Ha belegondolok, hogy  Teleki juttatott ki ugyan pénzt Amerikába, egy esetleges emigráns kormány létrehozása céljából, aztán csak nem tett semmit a magyar vezetés ennek amegvalósítására. A csehek bezzeg ott voltak Londonban 1914-ben is, meg 1944-ben is!

 

Lényegében egyetértünk. A II. Vháború alatt Horthyék létrehozhattak volna egy emigráns kormányt, amely színleg a hivatalos Magyarország ellen van, hogy később ott lehessen a tárgyalóasztalnál. Sztálingrád után (vagy Kurszk után) engedni lehetett volna a magyar emigráns kormány szervezkedését: engedni, hogy a németekkel elégedetleneket akár illegális fegyveres alakulatokba szervezze. Talán nem kell visszaadnunk mindent. Talán. Ha a németek nyernek végül, akkor lehet felejteni az emigráns kormányt, mondván ködevő kommunisták gyülekezete. Lett volna egy második esély.

Előzmény: Kitty Bennett (3997)