Én a következőképpen látom a helyzetet: az emberiség történetének 99%-ában az égvilágon semmit nem tudott az anyagi valóságról (és a mai emberiség 99%-a is ezen a szinten létezik, semmiről nincs valójában fogalma). A belső élményeit elemezte, illetve vetítette ki a világra, szellemes, de alaptalan párhuzamokat vont le a világ és az ember között, zseniális, de teljesen téves elméleteket alkotott a létezésről. (Közben igyekezett időnként megsemmisíteni más lényeket, a világot, és más embereket.)
Az "anyagi" világ teljesen felfedezetlenül állt előtte, de végül elkezdődött a komolyabb felderítés. Már igen sok mindenről tudunk, de a történetnek még egyáltalán nincs vége, nyitott kérdések sora vár felfedezésre (időviszonylatban a DNS egy rendkívül friss felfedezés).
A "köztudatban" még mindig, de talán örökké egy olyan kép él, melyben a lélek és az anyag külön létezik, előbbi az isteni, utóbbi a posvány, illúzió, stb. Egyszerűen vannak válaszok, vannak lehetőségek, melyek igazak, vagy igazolódnak, de egyszerűen kellemetlenek. Én kiskoromban vallássemleges módon lettem nevelve, a magam szórakozásából csillagászati témájú (ismeretterjesztő) könyveket olvastam. A neutroncsillagok, fekete lyukak, és részecskék világa után sivár és nevetséges volt mindenféle vallásos-ezoterikus szöveg.
Abban hisznek a legtöbben, ami a legstimulálóbb a pszichológiájuknak, és kellemes érzésekkel jár. Nem vonom kétségbe, hogy sokféle gondolatrendszerrel elérhető a tudatosabb állapot, ugyanakkor biztos vagyok abban is, hogy a tudatosság intenzitása illúzió, egy olyan illúzió, amely azért olyan hatásos, mert olyan átkozottul valódinak tűnik. Tudatosság = állapot. Nem feltétlenül az az igazság, amit az ember a legtudatosabb állapotaiban annak vél.

Mellékesen én is meglehetősen tudatosnak tartom magam, de nálam a következő szabály is létezik: a saját tudatosságom erőssége nem befolyásolja a véleményemet a világ működéséről.