A nagyhatalmak valóban álnokul viselkedtek mind a közeli, mind a távoli múltban. Mindannyian Churchill nézeteit vallják: "csak érdekeik vannak, nem barátaik!"

Ez a realitás!

 

Átsiklottál Lengyelország feldarabolásának-helyreállításának történetén. Azt hiszem, nem akarod tudomásul venni a tanulságot: küzdhet, beszélhet akármennyit egy nemzet, (még egy közepes nagyságú is), a sorsa a nagyobb hatalmak érdekeinek a függvénye!

Tudod hány forradalom, felkelés volt Lengyelországban 300 év alatt? Tudod, hogy hitegették őket a franciák a  XIX. század folyamán? Vagy nem elég tanulság számodra a Nyugat viselkedése irányunkban 1956-ban?

Tegyél le az ábrándjaidról! Nem azért mondom, mintha nem szeretnék magam is inkább a történelmi hazában élni, hanem azért, mert  az általad preferált utat és módot rossznak tartom. 

 

Nyugalom, gazdasági fejlődés mind itthon, mind az utódállamokban, továbbá  a kultúrális közeledés, a kölcsönös megértés és türelem a többségi nemzet és a kisebbség kapcsolatában elvezethet a Székelyföld autonómiájához. Erre van példa Európában, a már említett Katalónia, Dél-Tirol, stb. De felhozhatnám Elzasz-Lotharingia példáját is: évszázadokon át puskaporos hordó, gyúanyag,  "Eris almája" volt a németek és a franciák között, ma pedig teljes nyugalomban és egyenjogúságban élnek ott franciák, németek.  

 

 

------

 

"Az meg, hogy egy másik ország (pl. esetünkben Németország) hogy járt az újraegyesüléssel, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nekünk is ugyanaz lesz a sorsunk."

 

Nem! Nálunk "fáklyásmenet" lenne az új polgártársak befogadása! 

Mert ugye, mi nagyobbak, gazdagabbak, türelmesebbek, áldozatkészebbek, önzetlenebbek  vagyunk a németeknél,  mi boldogan fogadjuk, ha a munkahelyünket elfoglalja egy határontúlról való magyar/ruszin./román..., stb.