Valamilyen módon igen - de nem feltétlenül formális kiközösítésre gondolok, és nem feltétlenül formális vallási közösségre. A hívők közössége valamit gondol az egyénről, annak vélekedéséről, és vagy úgy gondolja, hogy még belefér abba, hogy "XY vallású vagyok" vagy már nem fér bele. Tehát egészen pontosan azt gondolom, hogy a közösségi vallásgyakorlás, a hitközösséghez való tartozás, a közösség erről való vélekedéséből ered.

Példa: keresztény berkekben szokás vitatni az unitáriusok keresztény voltát - de nem ez most a lényeg. Az unitáriusok valahogy vélekednek arról, hogy ki az unitárius, és aki ennek megfelel azt unitáriusnak tekintik. Nem a buddhisták és nem a katolikusok mondhatják meg, hogy ki tartozik az unitárius szellemi közösséghez. Ugyanígy a katolikusok is valahogy vélekednek arról ki a katolikus, és ezt nem a protestánsok mondhatják meg. Se nem a szentírás. Ezek a vélemények függetlenek a tanítás tartalmától - tehát nincs értelme azon görcsölni, hogy az "igaz-e" vagy nem, hiszen az egy másik (bár fontos) téma. Nem is ez a konkrét példa az érdekes (nekem), hanem hogy az egyes vallásokban és felekezetekben hol húzódik az ilyen kérdések határa. (Pl: katolikus marad-e valaki, ha abortuszra megy? .. és ha megy, akkor lehet-e "felnőtt"?)

Azért érdekes az elfogadás tűrésmezeje, mert ha egyféle képen lehetne keresztényként viselkedni, akkor nem lehetne felnőtt és nem-felnőtt módon tenni azt. Gondolom valamiről megismerhető, hogy ki melyik.