>>>>>>>>>>>>>
gaz egy Pink Floyd sem tudott Rolling Stones-i magasságokba jutni soha, pedig ők is méretes apparátussal készítették koncertjeiket, és még 'viszonylag' a népszerűbb zenekarok közé tartoztak.
>>>>>>>>>>>>>

Ezt nem tudom megítélni. Én mindkettőből a korai verziót szerettem úgy 196x-ig bezáróan. Onnantól meg már nem. Talán itt is írtam Brian Jones-szal a Rolling Stones is meghalt, szerintem. Ezért le is hülyéztek az egyik blogban, de akkor is így gondolom.

Viszont nagyon érdekes végiggondolni az egészet After Crying szempontból. Ezt is halkan és töprengve mondom.
Míg szövegben az esztelen "haladást" meg "fejlődést" poentírozták ki kritikai éllel, addig zeneileg, szakmai szempontból, mindig cél volt az "előrelépés" a "feljebblépés" (kvázi mint egy oktatási rendszerben), ahogy olvasgattam interjúikat, meg beszélgettem velük részletesebben - > nagyobb, komplexebb, mégvadiújabb hangzások, megszólalások stb.
És valóban hihetetlen energia és áldozat volt az újkori Vedres Csaba nélküli After Crying életében egy De Profundis, egy közép-amerikai szimfónikus túra, a két meg egy cd-s verzióban lecsapodó After Crying Live. Már ezek is isteni csodák voltak hogy létrebírtak jönni tehetség+energia kontra lehetőségek+korlátok öldöklő gigászi küzdelmében. Ezeket megismételni is kvázi lehetetlen, nemhogy még feljebb lépni.
Én legalábbis mostanság törést érzek cryingi-harmóniában ami a szellem szabad szárnyalása, a fizikai megvalósítása, a cryingi és közönségi igények stb. bonyolult komplexuma által határozódik meg. Valahogy feszültséggócokat érzek, amelyek egyre jobban hatnak negatív értelemben: ez a disszonancia nem feltétlen egészséges és nem feltétlen tud jól feloldódni.

Száz szónak is egy a vége a nagyobb és komplexebb apparátus nagyon sok szempontból egyre és exponenciális mértékben nehezebb ügy. Legalábbis nekem mint laikusnak és így visszatekintve.