Jó kérdés, én abszolút vaktában tapogatózom az ügyben.... :o)

Egy vándoranekdota szerint, én Richard Strauss-szal ismerem, ő úgy komponált, hogy fölülről lefelé, csak akkor ment a következő taktusra, ha már befejezte teljesen az elözőt. :o))) Ez szerintem extrém eset, ha így is volt....

A másik dolog, hogy a hangszerelés is jogdíjas, elismert alkotói/művész tevékenység, ha jól tévedek. Más kérdés, hogy ezt itthon hogyan ítélik meg.

A harmadik ami eszembejut, példáui az Abigél musicalnél, hogy egy zeneszerző, hogy képes kiadni a kezéből a hangszerelést. Nem tudja és/vagy nem akarja csinálni? Fel nem foghatom.

A negyedik, az személyesélmény: Pejtsik Peti nagyon világosan kettéválasztja a zeneszerzést és hangszerelést magában, most attól függetlenül, hogy hangszereléskor el-elsütöget olyan ötleteket, ami alapértelmezésben a zeneszerző kompetenciája amúgy. és lehet, hogy ezért is szeretik és ismerik el őt, például olyan nagyon.

A zongoraátirat az teljesen más ügy szerintem.

Egyrészt XIX-században a polgári házakba szimfónikus zenekar túlzás lett volna, meg akkoriban sokkal inkább zongoráztak maguknak az emberek és nem volt lemez/hangrögzítés sem, következésképp így ismerkedhettek a művekkel.

Próbákon is, egy szólista könnyebben finanszírozott egy átiratot játszó zongorista korrepetitort, mint egy komplett zenekart.