Ime  a hölgy csodás riposztja:

Kedves fabula!

nem tudom, mit ért sarokszámokon kívüli objektív valóságon. Mindannyian megtapasztaljuk a saját valóságunkat, ilyenkor azonban csak egy töredékét látjuk a nagy egésznek. Nem ismerek objektívebb módszert a nagy egész bemutatására, mint a számokat.

Értem, hogy Ön szerint nincs szükség neoliberális fordulatra. Pontosan ezért hazudott Gyurcsány 2006-ban. Bár hajlok rá, hogy esetleg maga is hitte akkor még, amit mondott, csak éppen 2006 nyarán az EU beszólt, hogy túlzott deficit-eljárást kezdeményez Magyarország ellen, ha nem lépnek... Nem tudom. Ezt a történészek fogják majd kibogarászni.

De állítom, hogy 2006 februárjában minden józanul gondolkodó ember tudta, hogy túl nagy a költségvetési hiány. A HVG leírta. A Figyelő leírta, az Index leírta, az összes gazdasági napilap leírta, én leírtam a Népszabadság címoldalán és elmondtam egy több milliós nézettségű választási műsorban. Hiába. Ha Ön AKARTA tudni, hogy mi a helyzet, akkor módja volt erre. De Ön, felteszem, nem akarta tudni, fütyült rá.

Az emberek többsége nem akarta tudni. Jól és még jobban akart élni, és azonnal elhitte, hogy itt még egy 14. havi nyugdíj is belefér.

Egyetértek Önökkel abban, hogy nem szabad hazudni a kampányban, és hogy nem lehet komoly reformokat végrehajtani választói felhatalmazás híján. És ezt 2006 márciusában 200 ezer példányban címlapon le is írtam. És? Változott valami ettől? Nem, mert Ön és a többi 5 millió választó többségükben nem akarták tudni a valóságot.

Attól még, hogy Gyurcsány felelős, és kimondhatjuk, hogy rosszul kormányzott, az Ön felelőssége -- és mindenki másé -- is fennáll.

Ön a közönség. Önnek írják a darabot. Ha Ön az igazságot akarja, azt fogja kapni. Ha hazugságot akar, azt fogja kapni. Sajnos. Bár ne így volna.