Tegnap voltam koncerten.
Nagyon jó, élvezetes kis koncert volt, a MűPában. Az Academy of St. Martin in the Fields zenekar koncertje, Sir Neville Marriner vezényletével.
Három szuper művet adtak elő:
Haydn-év kapcsán (Haydn halálának 200. évfordulója)
Először Haydn 'London' szimfóniáját, a 104.-et. Nem is tudtam, hogy Haydn ilyen sok szimfóniát írt, termékeny zeneszerző volt. Pontosabban lehet, hogy még többet, de ennyi bizonyosan köthető hozzá. Sőt ő volt, aki a "szimfóniát", mint olyat kitalálta. Állítólag van jópár gyengébb színvonalú is köztük (nem csoda, ekkora tömegben), és néhány kiemelkedő. Nagy mókamester lehetett az öreg, mert a korábbiakban már említett 'Búcsúszimfónia' (amivel jelezni kívánta, hogy szeretne a zenekar elmenni szabadságra) mellett ott van az 'Üstdob' szimfóniája is, amivel a sznob, koncerten alvó nézőket akarta megtréfálni/felébreszteni. :)
Ez a Londoni egész jó kis zene, pergős, élvezetes. Nekem az előadás is tetszett, bár én ilyen szempontból nem vagyok mérvadó, mert minden 'élőzenét' kiváltképp tudok élvezni.
(itt meg is jegyezném, hogy még mindig nagyon szégyellem Bogányi-Rahmanyinov koncert élménybeszámolómat. Gondolkodtam is, hogy korareggel merjek-e írni, vagy várjak, míg az érzelmeim felett az értelem válik uralkodóvá; de sikerült most legyőznöm önmagamat, és valamivel racionálisabb beszámolót írnom -remélem-)
Másodikként Mendelssohn e-moll hegedűversenye volt soron, szólót Janine Jansen játszott. Ezt a művet ismertem már, azok közé sorolható, mint Rahmanyinov II. zongoraversenye, vagy Dvorak VIII. szimfóniája...azaz érzelemgazdag, andalító szerelemzene...
A hölgy nagyon kitett magáért, még a haja is összekócolódott, és szépen is játszott, csak valahogy nekem a hegedűje nem úgy szólt, mint pl. Perlmané. Valahogy nem éreztem azt a lágyságot benne.
Megtaláltam Youtube-on is felrakom ide:
http://www.youtube.com/watch?v=hLKXD_Ar5CM
http://www.youtube.com/watch?v=mbVI0qmzXB4&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=3oL1jplPYNY&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=mzswC5tvY-I&feature=related
ugyanez Itzhak Perlmannal: (csak az eleje)
http://www.youtube.com/watch?v=kGVNpkM7YPE&feature=related
Végül Beethoven I. szimfóniája, amit még nem ismertem. Pontosabban minden darabot meghallgattam itt a Youtube-n még tegnap, de korábbról nem.
Nagyon Életteli, mondhatni vidám szimfónia ez az első. Könnyed, főként az utolsó tétel dallama ragadott meg. Érezhető, későbbi szimfóniáihoz képest, ennek mondhatni 'kezdetlegessége', de talán épp ettől annyira kedves, még nincs benne az a sok tragikum, ami a későbbiekben...(lehet, hogy borzasztó nagy butaságokat írok, de valahogy ezt éreztem ki rajta)
A zenekar adott még két ráadászenét, de sajnos fogalmam sincs, mik voltak azok...pedig idmerős volt.
A második az, ami anno még a régi korban (gyerekkoromban) a TV-ben volt műsoron "A zenés TV-színház bemutatja: ..." c. sorozat (nem tudom emlékeztek-e rá); ennek volt 'főcímzenéje'.