Ezt a beletörődést úgy értsd, hogy szándékosan már nem akarok véget vetni az életemnek (na jó, még így is néha megingok)... De azt nem mondtam, hogy nem adok meg neki minden lehetőséget...
Jó, ha a te szemszögedből vizsgálom akkor persze ebben benne van mindaz, hogy pillanatról pillanatra megélem, hogy rohadtul nem én irányítom a dolgokat alapjaiban, és hogy hiába tagadom, van vmi felsőbb rendező elv, aminek köszönhetően még mindig élek. Mert ugye véletlenek nincsenek.
És ez tán mindennek a kezdete, ennek az elfogadása. És nem hite, hanem tudata...
De ez bennem korábban is megvolt, csak tiltakoztam ellene, "összevesztem" vele, és be akartam bizonyítani, hogy nekem menni fog... Hát nem sikerült, és a több kudarc után inkább feladtam...