Közgazdasági továbbképzés.

2. rész.

"Időzített bombák és taposóaknák

A gondosan elrejtett időzített bombák közül néhány már megmutatta magát: ha fel még nem robbantak is, a detektor már észlelte őket. Az infláció áprilisi felszökése nem azért aggasztó, mert egy hónapban újra hat százalék fölé emelkedett a drágulás üteme, hanem azért, mert tartós hatásokat tükröz. A megugrás annak ellenére következett be, hogy a kormány elhalasztott néhány előbb-utóbb elkerülhetetlen hatósági áremelést: befagyasztotta a gáz árát, és elodázta a gyógyszerárak emelését. Vagyis ahol tudta, akadályozta, hogy a termelői árak még a választások előtt érvényre jussanak a fogyasztói árakban. A korrekció azonban nem sokáig halogatható, hiszen a piacitól eltérített árak nemcsak a költségvetésnek jelentenek tetemes terhet, hanem egyúttal pazarló fogyasztáshoz vezetnek.

Az áremelkedés csökkenő trendjének megtörése azért aggasztó, mert hatásában tartós folyamatok váltották ki. 2001 második felében meglódult a bérek kiáramlása, amit nem kísért a termelékenység hasonló ütemű növekedése, így tehát kinyílt az olló a teljesítmények és a jövedelmek között. A háztartások költekezését a növekvő keresetek mellett a táguló hitelfelvételi lehetőségek is ösztökélték, miközben a lakosság megtakarítási hajlama visszaesett. Bár az alacsony megtakarítási ráta mögött többféle okok együttese áll (az elhalasztott fogyasztási igények kielégítésétől a likviditási korlát bővüléséig), az utóbbi években a kormány politikája is hozzájárult a kedvezőtlen trend fennmaradásához. A viszonylag alacsony reálkamatok és az árfolyamnyereségre kivetett adó nem ösztönözte a pénzügyi megtakarításokat, miközben a piacitól eltérített, kedvezményes kamatozású hitelek megnövelték a háztartások eladósodását.

Ha a magánszektor alacsony megtakarítási hajlandóságát nem ellensúlyozza a kormányzati kiadások csökkenése, akkor elkerülhetetlen, hogy a külföldi megtakarítások pótolják a belföldön hiányzókat. Márpedig az Orbán-kormány nemhogy mérsékelte volna az állami kiadásokat, hanem expanzióra váltott, bevetve a központi gazdaságélénkítés veszélyes ideológiáját. Miközben a magángazdaság alkalmazkodott a romló nemzetközi klímához, és visszafogta beruházásait, a kormány beruházásokkal és közvetlen támogatásokkal próbálta ösztökélni a gazdaság növekedését. Bár ez a törekvése nem járt eredménnyel, az állami költekezés negatív hatásai hamar megmutatkoztak a folyó fizetési mérleg és az államháztartás hiányának megugrásában.

A fizetési mérleg romlásában a forint felértékelődése is szerepet játszott. Az Orbán-kormány 2000 nyarán - politikai és személyi okokból - elodázta a forint árfolyamsávjának kiszélesítését, és csak egy évre rá, az előző jegybankelnök távozását követően tette meg az elkerülhetetlen lépést; lényegesen kedvezőtlenebb feltételek mellett, mint korábban tehette volna. A forint felértékelődése így éppen akkor történt meg, amikor a világgazdasági konjunktúra megtorpant, és a magyar termelők exportlehetőségei amúgy is romlottak. Ezt a hatást erősítette fel az erős forint miatt is gyengülő versenyképesség.

Az export növelésének nehézségei ellenére a kormány expanzív politikát folytatott, ami az (amúgy is olcsóbbá váló) import bővüléséhez és az áruforgalom hiányának emelkedéséhez vezetett. Az inflációs mellett tehát még egy időzített bombát rejtett el a 2001-ben folytatott gazdaságpolitikájával a kormány: a fizetési mérlegét, amely 2002 áprilisában robbant. Az első négyhavi deficit háromszor akkora volt, mint a megelőző két év hasonló időszakában, és az exportdinamika lecsengése, valamint az import fölpörgése a gyorsuló romlás lehetőségét vetítette előre.

Az egyensúly megbomlásának más tünetei is megmutatkoztak a kormányváltást követő napokban. Kiderült, hogy gyakorlatilag kiürült az államkassza, és a kormány számos elkötelezettségére hiányzik a forrás. A bomba - jó időzítéssel - az új kormány színre lépésekor robbant: ekkor vált nyilvánossá, hogy a leköszönő kormány május végéig 410 milliárd forintos deficitet hozott össze, ami négyötöde az egész évre betervezett hiánynak.

Az Orbán-kormány 2001 közepétől kezdte el aláaknázni az államháztartás egyensúlyát, de a robbanást késleltette egy korábban már alkalmazott trükkel, az infláció alátervezésével. A magasabb infláció miatt 2001-ben a bevételek is nagyobbak lettek a tervezettnél, és így az államháztartás hiánya nem lett nagyobb a vártnál. Ebben persze egy másik trükk is szerepet játszott: az, hogy számos állami kiadás kikerülte a költségvetést, minthogy az állam olyan gazdasági szervezeteihez (ÁPV Rt., MFB Rt.) telepítették, amelyek nem részei a szűken értelmezett államháztartásnak.

2002 tavaszán azonban egy sor taposóaknát is elhelyezett a végnapjait élő Orbán-kormány. Márciustól irracionális mértékűre emelte a lakáshitelek kamattámogatását, miközben az igényjogosultak körét is kiterjesztette, és a hitelplafont 30 millió forintra emelte. A betéti kamatokénál alacsonyabb kamatú hiteleket így nemcsak (sőt elsősorban nem) a rászorulók vehették igénybe, hanem a viszonylag magas jövedelműek, ami a támogatás társadalompolitikai indítékát is kérdésessé tette, miközben a költségvetést is évekre aláaknázta, mivel akár évi százmilliárdos támogatási igényre is lehetőséget adott.

A két választási forduló között és a választási eredmény kihirdetése után is a kormány több olyan döntést hozott, ami a költségvetést tízmilliárdokkal terhelte meg. Megnövelte a kedvezményes kamatozású diákhitel plafonját és az államilag finanszírozott hallgatói összlétszámot, negyvenmilliárdos összegben kezességet vállalt egy sor sportlétesítmény építéséhez, illetve a közszolgálati tévé és rádió hitelfelvételeihez. Ez utóbbiaknak is köszönhető a pénzügyminiszter átadás-átvételi csomagjába rejtett „levélbomba" robbanása: kiderült, hogy az idei évre megszabott százmilliárdos garanciavállalási keretből alig négymilliárd maradt az új kormánynak. Jó néhány tárca új vezetője észlelte, hogy arra sincs már pénz, amire a kormány kötelezettséget vállalt.

Néhány régebben elhelyezett akna is felrobbant. Bár a kormány igyekezett leplezni, mégiscsak kitudódott, hogy a látványos fejlesztési koncepciókat (a bank mellé biztosító, utazási iroda, informatikai fejlesztés) dédelgető Magyar Postának nemhogy nagyszabású tervei megvalósítására nincs pénze, hanem működőképessége fenntartásához is 25 milliárd forintnyi állami segítségre van szükség. Kiderült, hogy egy sor további állami vállalat is (például a MÁV, a Malév, a Volán-csoport, a Dunaferr) súlyos pénzhiánnyal küszködik."

Sajnos, bonyolult szakma.

:)